Napról napra

Mit kellett feltétlenül látni az elmúlt évad(ok)ban a határon túli magyar színházban? Mi látható Budapestről, és kell-e foglalkoznunk azzal, ami nem? Merre tartanak ezek a társulatok, min múlik, hogy egyesek felívelni, mások stagnálni látszanak? KÖLLŐ KATA kolozsvári kritikussal, a Szabadság című napilap szerkesztőjével, KOVÁCS DEZSŐ kritikussal, az art7.hu művészeti portál főszerkesztőjével, a 2017-es POSZT egyik […]

A színházgyár működése már csak ilyen, az idő múlásával egyre sűrűbben működteti a rutin a kutatás és a meglepetés helyett. Bonyolultabb és izgalmasabb a helyzet, ha egy város olyan szerencsés helyzetben van, hogy egyetlen repertoárszínház helyett tucatnyi kisebb-nagyobb, több műfajban, több (színházi) nyelven alkotó csapat rajzolható fel a virtuális színháztérképére.

A dráMA fesztiválnak, amely 2008-ban a kortárs magyar és román drámák találkoztatásának céljával született meg a román NKA (AFCN) pályázati támogatásából, ugyanazzal a jelenséggel kell szembenéznie, mint a legtöbb székelyföldi román kulturális rendezvénynek: a román anyanyelvű közönség távolmaradásával.

A Kisvárdai Fesztivál természetesen ma is a határon túli magyar színházak fesztiválja, akárhogy is nevezik.

Már ezen az első estén kiderült, hogy az András Lóránt Társulat a kortárstánc-színháznak olyan irányzatát követi, amely elsősorban előre megírt darabokat, történeteket fogalmaz meg testnyelven, igyekezve a verbálisan már létező opushoz mozgás által generált pluszt hozzáadni.

A kínált metaforákkal az instruktorok nem mímelésre buzdítanak: a körülölelő víz képében nem kell úszást utánoznunk, nem kell azt hazudnunk magunknak, hogy hártyásodnak az ujjközeink…