„Ez a könyv a színháztörténet és a színháztörténet-írás kérdéseivel foglalkozik” – olvashatjuk Andreas Kotte monográfiájának Prológusában. Amit a német nyelvterületen alapműnek számító munka kérlelhetetlen kritikával kezel, az az inspiráló ellentmondásokat elsimító egységesítés eredményeként létrejövő mainstream. Amit számtalan szokatlan példa, alig ismert műfajok, magyar nyelvre le nem fordított terminusok és általában marginálisnak tekintett alkotók segítségével, felhasználóbarát…
Mindez visszavezet ahhoz a problémához, hogy mit is nevezhetünk színháznak. A legáltalánosabb és legelfogadottabb kritériumok Kotte szerint a tér-, a test- és a szöveghasználatot érintik. Így színház lehet mindaz, ami egy adott helyen, gesztusokkal vagy akusztikai kiemelésekkel élve, felhívja a figyelmünket valamire.