Archive of posts published in the tag: Angyalok Amerikában

Kolozsi László: Égi zenés mozgalom

Eötvös Péter: Angels in America  – Müpa

…az angyalok (ebben az Amerikában) a megváltás lehetőségét, a megszabadulás esélyét hozzák el. A teljesítménykényszertől való megszabadulás lehetőségét. Az angyalok azok, akik a fejeken belül egyre hangosabbá váló hangokat csillapítani tudják.

Upor László: Angyalok mindenütt, angyalok mindenkor

Huszonöt évvel ezelőtt – a darab világhírét megalapozó londoni premier után alig egy évvel és a New York-i produkcióval nagyjából egy időben, minden más várost megelőzve – megjelent a budapesti Vígszínház színpadán bizonyos Tony Kushner különös darabja, az Angyalok Amerikában. Nem kísérte felfokozott várakozás (még az internetes infórobbanás előtt vagyunk), és a „forró téma” miatt…

Fischer Botond: A csodák ideje

Tony Kushner: Angyalok Amerikában – Kolozsvári Állami Magyar Színház

Frunză visszafogott, a szöveget és a színészi játékot érvényesülni engedő hozzáállással látszik dolgozni. Elsősorban reprezentálja Tony Kushner szövegét, de azt gondolom, van annak jelentősége, hogy ez az előadás éppen itt és éppen most jött létre. Frunză ugyanis rendezőként nem kell semmit sem csináljon ahhoz, hogy a néző ijesztően aktuálisnak érezze a nyolcvanas évek Amerikáját, a…

Külső szem

Összeállítás a Hungarian showcase külföldi sajtójából

…a bonyolult magyar kontextus olykor megnehezíti az egyes darabok értelmezhetőségét. 

Szántó Judit: Négy akárki és a hősök tere

Angyalok Amerikában - Nemzeti Színház

Buzit, zsidót, mormont nézhetünk metaforának is.