Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Fazakas Réka: Amiről nem tudok, az nem fáj

A copy-paste gyakorlata a román színházban

Három évvel ezelőtt, 2019 telén színházba vittem a fővárosba látogató családom; az Anna Kareninát (rendezte: Roman Polák) néztük meg a Pesti Színházban. Akkori szokásomhoz híven az előadás után olvasgatni kezdtem a róla szóló kritikákat, köztük Herczog Noémi „Öltönyös szex”[1] című írását, amely rögtön zavarba hozott, ugyanis azzal kellett szembesülnöm, hogy rendezői önmásolás, egy újrarendezés „áldozata” […]

Turbuly Lilla: Kritikusdíjak egy kritikus időszakban

A kritikusdíj negyvenéves történetében eddig egyszer fordult elő olyan rendkívüli esemény, amely meghiúsította a díjazást: 1981-ben a politika szólt közbe. Akkoriban ugyanis minisztériumi jóváhagyás kellett a díjak kiadásához, és a tagok által a legjobb új magyar drámának megszavazott Halleluja, Kornis Mihály darabja nem ment át a cenzúrán. Ezért a kritikusok úgy döntöttek, hogy abban az […]

Megyeri Léna – Szász Emese: Variációk női sorsokra

Győri Balett: Anna Karenina – Nemzeti Táncszínház

A negyvenedik évadját ünneplő Győri Balett első bemutatója, a Velekei László által koreografált Anna Karenina tökéletesen illeszkedik abba a koncepcióba, amely a társulatot 2015 óta művészeti vezetőként is meghatározó Velekei tevékenysége nyomán kirajzolódni látszik.

Mit akarok?

Béres Mártával Proics Lilla beszélgetett

BÉRES MÁRTA hosszú ideig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház egyik alapembere volt, nemrég szabadúszó lett, azóta többet dolgozik szerb társulatokkal is. Újvidéken az Anna Karenina című előadás előtt beszélgetett vele PROICS LILLA.

Nagy Klára: Klasszikusok Újvidéken

Az Újvidéki Színház előadásairól: Piszkos Fred, a kapitány; Anna Karenina

Az Újvidéki Színház évek óta kitűnik a magyar színházak közül karakteres, aktuális társadalmunkhoz szorosan kapcsolódó, gyakran politikus profiljával. Ennek elismerése díjakban is manifesztálódik: Borisz Davidovics síremléke című előadásuk 2018-ban a színikritikusoktól megkapta a legjobb előadásért járó díjat, a Neoplanta 2014-ben közönségdíjas lett a BITEF-en. Egy szó, mint száz, meglehetősen nagy lelkesedéssel vágtam neki miniévadjuknak, melyet […]

„Nálunk még erőteljesen a férfiak uralják a színházi világot”

Gryllus Dorkával Marton Éva beszélgetett

Hosszú ideig főleg Németországban dolgozott, a filmes szerepek mellett néhány színházi előadásban is dolgozott. Az elmúlt egy-két évben egyre gyakrabban látható a hazai színpadon is. A Trojka Színházi Társulás Anna Karenina (befejezetlen története – Love is the answer) c. előadásában Annát alakítja. Az előadást a szegedi Nemzetközi Színházi Fesztiválra, a Thealterre is meghívták. Ennek apropóján […]

Gabnai Katalin: Anna itt, Anna ott

Anna Karenina befejezetlen története – Trojka Színházi Társulás; Nagy András: Karenina, Anna – József Attila Színház

Március első napjaiban egy lakásszínházi és egy kifejezetten nagyszínpadi produkció keretében került közönség elé Tolsztoj hősnőjének története. Egy fekete hajú és egy nagyon szőke Anna szeret bele a hadnagyba Pesten ezen a tavaszon. Mindkét előadás egyéni arculatú átirata a regénynek, s mindkettő alkalmat ad a nézőnek arra, hogy csodálkozzék és gondolkozzék. Egyik esetben aztán meglepve […]

Herczog Noémi: Színházmagyarázatok egy döglött nyúl számára

Herczog Noémi a nyitrai fesztiválról

…a fesztivál a trendeket igyekszik bemutatni, az egyedi így némileg háttérbe szorul.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.