Napról napra

Hiszünk-e még a Megváltóban, az új élet áldásában, abban, hogy egy elkövetkezendő generáció egyszer másképpen csinálja majd, levetkőzi önzését, kisszerűségét, szorongását, depresszióját – és Istentől örökölt végtelen arroganciáját? Mindenesetre Lucifer visszalép párat, mielőtt – hangsúlyosan utolsóként – levonulna a színről. Visszalopja egy pillanatra magát, és az almát. Ez a véleménye.  Székely Kriszta EMBTRAG címmel rendezte […]

Ignotus a Budapesti Újságírók Egyesületének 1909. évi Almanachjába írt „Nemzeti-e a mai magyar irodalom?” című cikkének címében feltett kérdésére – amelyet különben eleve rosszul feltett kérdésnek titulál – így válaszol: „Igen is, nem is.” Később így folytatja: „[…] annyira szükségképpen való, hogy nemzeti az a művészet is, ha művészet, amely nemzetietlen, sőt idegen utánzó. Mert […]

Silviu Purcărete intim hangulatú, színházi korszakokat és esztétikákat felidéző kamaraszínházi előadást rendezett Az ember tragédiájából. Tette mindezt úgy két tucat színésszel, nagyszabású, épített térben, mindvégig gördülékeny és egységes, szinte minimalista formanyelven. Nincs itt valami ellentmondás?

„Véletlenszerű találkozások vonzásában ide-oda jár a világ színpadai között, mindig készen arra, hogy feltüzeljen egy társulatot” – írja Georges Banu francia kritikus a román színház nagy hatású, nemzetközileg elismert alkotójáról. Silviu Purcărete a craiovai Nemzeti Színházban rendezett előadásaival robbant be. Az Übü király, a Titus Andronicus és a Phaedra Avignontól Pekingig aratott nemzetközi fesztiválsikerei után […]

A formáció neve: Laboratorium Animae. Valóban laboratóriumszerűek a körülmények, a kezet kesztyűvel takaró fehér jelmezhez pedig azonnal hozzákapcsolhatjuk a kutatók képzetét, azokét, akik válaszokat keresnek, újra és újra megismétlik a kísérleteket, a próbát ellenpróbával igazolják.

Most, hogy két nagyszínházunk, a Nemzeti és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is újra műsorra tűzte Madách Imre halhatatlan remekét, Az ember tragédiáját, s a maga módján mindkét előadás emblematikusnak, nagyszabásúnak, mi több, reprezentatívnak tekinthető, ideje szembenézni a kanonizált örök klasszikus színreviteli dilemmáival.

Szinte a pályája elejétől „tudom” a nevét, de voltak hosszabb periódusok, amikor láthatatlanabb volt számomra.  Jelenleg társulati tag Székesfehérváron. A színház a tavalyi év végén mutatta be a Az ember tragédiáját, melynek egyik különlegessége, hogy négy rendező állította színpadra a drámát. Ennek kapcsán beszélgettünk a Tragédiáról, színházról Kuna Károllyal.

A teljes beszélgetések Az ember tragédiája – Egy előadás születése című, a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásáról készülő werk-könyvben jelennek meg a Helikon Kiadónál…

Az ember tragédiájával, a magyar színháztörténet még ma is tekintélyt parancsoló bálványával gyakorlatilag a kezdetektől keményen küzd a színjátszás.

…távolról sem annyira reménytelen a magyar drámairodalom, mint azt néha hisszük, vagy hinni akarjuk.

Nincs misztikus ezotéria, a csoda hétköznapi és jelenvaló.

A felújítás így nem csupán esztétikai kérdésként és színháztörténeti eseményként jelent meg, hanem politikai tettként is olvashatóvá vált.