Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Urbán Balázs: Színházi viszonyaink

Spiró György: Az imposztor – Pesti Színház

kritika

Spiró György 42 éve bemutatott drámája a színházról szól. A színházcsinálásról. A színház és a hatalom viszonyáról. A nagy színművész és a színházi végeken robotolók találkozásáról. Arról, hogy mit tehet, illetve mit engedhet meg magának a nagy művész a hatalommal szemben. Kérdés, hogy másképpen szól-e minderről, mint az ősbemutató idején.

Csáki Judit: Hangos

2 in 1 kritika: Spiró György: Az imposztor, Egressy Zoltán: Portugál – József Attila Színház

kritika

Ennek a két magyar drámának két közös pontja van. Az egyik, hogy mindkettő ősbemutatója a Katona József Színházban volt. A másik, hogy jelenleg mindkettő látható a József Attila Színházban.

Szabadságfokok

Lengyel–magyar találkozó

…azt a Weöres Sándort, akit húsz évvel ezelőtt még százszor el lehetett volna játszani, most csak hússzor lehet. És akármilyen csodálatos, nagy drámaírót mondok, ugyanez a helyzet.

Stuber Andrea: Színház az egész színház

A Teatr Dramatyczny Az imposztorjáról

Az előadás már az első pillanatokban sejteti, hogy fő témája, vezérfonala a színház.

Máté Gábor: A munka nem nyúl II.

Varsói próbanapló

Spiró György színművét Máté Gábor rendezésében a Teatr Dramatyczny mutatta be. A napló első részét márciusi számunkban közöltük.

Máté Gábor: A munka nem nyúl

Varsói próbanapló I.

10-től megint olvastunk, ezúttal Bogusławski nélkül. Egészen konkrétan csónakkiállításra ment Łódzba. Annyi menti, hogy ezt már jelezte (no nem nekem), mikor castingra jött.

Nánay István: Válaszúton

A 25. kisvárdai fesztiválról

A találkozó a városban keveseket érdekel, a zenés show meg sokakat.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.