Napról napra

A színházi nevelés és színházpedagógia soha nem látott virágkorát éli Magyarországon. Lassan alig van olyan színház (legyen bár kő- vagy független), amelynek ne lenne színházi nevelési vagy színházpedagógiai programja. Ugyanakkor a színházi szakemberek jelentős része még mindig ismeretlenként, idegenkedve tekint a területre. Pedig ezek a programok hasonló változatosságot mutatnak, mint a színház bármely más területe: […]

…a Hatszín Teátrummal egy, elsősorban a gyerekközönséget megcélzó színház kezdte meg működését. Erre utal a „Budapest új játéktere” szlogenjük is.

Két fő veszély leselkedik a beavató színházi előadásra: az egyik, ha túlságosan „lazára veszi” a kiszemelt klasszikust, s teleszórja mai kiszólásokkal, cinkos aktualizálásokkal, megpróbál folyamatosan és mindenáron „összekacsintani” a nézőtéren ülő kamaszokkal. A másik veszély a „lecke felmondása”…

A kvótaellenes népszavazás gyászos napján Aiszkhülosz Oltalomkeresők című drámájával foglalkozni finom, de határozott politikai állásfoglalás.

…kortárs táncművészettel kapcsolatos legerősebb sztereotípia és a műfajtól a legnagyobb visszatartó erő, hogy lila, érthetetlen, esetleg túl elvont. A nem értéstől vagy a nem megfelelően értéstől való félelem, úgy tűnik, bénító erejű alapélmény…

A Káva és a KET együttműködését azért érdemes kiemelni, mert jelentős lépéseket tesz az aktív befogadó nevelése felé, aki egyben alkotó is. Hiszen előadásaikban a színház elsődlegesen az, ami a nézőkben, a nézőkkel történik.

Puritán színházat látunk, nincsenek, illetve alig vannak díszletek, jelmezek, valami tógaszerűség persze feltűnik néha, s némely szereplők nyakába ógörög (?) nyakéket illesztenek.

Ha végignézünk a színházak repertoárján, látjuk, hogy nincsenek vagy alig vannak tizenéveseket megszólító előadások.