Napról napra

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a következő szezonban ünnepli 80. évadját, ennek részeként, vagy ha úgy tetszik, előjátékaként született a társulat névadójának szellemét megidéző előadás. Tompa Miklós a köztudatban leginkább a Székely Színház alapítójaként él, de nemcsak színházszervezőként, hanem rendezőként és teoretikusként is a magyar színházművészet jelentős személyisége volt. Amiről szerencsére nemcsak színháztörténeti munkák tanúskodnak, de […]

Egy család sokféle lehet. Különbözhetnek a tagok létszámában, a nemek arányában, világlátásukban, és abban is vajon érdemes-e a történetüket színpadra vinni. A Szkéné két kortárs magyar darabot mutatott be tíz nap és megannyi apró eltéréssel.

Soha nem találkoztak, egymástól sok száz kilométerre dolgoznak, az út, amelyet színészként járnak, mégis hasonló. Dálnoky Csilla csíkszeredai színésznő a kaposvári Mészáros Sárát szólította meg.

Különleges aktualitást adott Miller darabjának a jelenlegi világválság: rövid időn belül sokak kerülhetnek Willy Loman helyzetébe – a munkahely elvesztése, a részletfizetési képtelenség, a kilátástalanság Damoklész kardjaként lóg a fejünk felett. Bérczes László rendezői elképzelésének persze nem ez a fő szempontja, inkább az ember alkalmatlansága, hogy szembenézzen önmagával…

A Bérczes László rendezte előadásban könnyű helyzetgyakorlatokat látunk, meg vehemens lelki feltárulkozásokat, egymáshoz való közeledést, távolodást, óvatos érintkezéseket.

A darab húsz évvel ezelőtti bemutatója óta lett egy érdekes, a korábbiakhoz képest erősebben észrevehető fókusza, amit az ír és az angol közönség már korábban is untig érthetett, de hozzánk mostanában érkezett meg.

Az előző beszélgetés után a futás mérhető részét tekintve most könnyű helyzetben voltam. Nagy-Kálózy Eszter színművésznő és Bérczes László rendező eredményeit megtaláltam a Budapest Sportiroda adatbázisában. Eszter 1:39 alatt futott félmaratont 2001-ben, ez amatőr nőként kiváló idő. Laci sem éppen lassú futó: tíz teljesített maratonja közül a leggyorsabb 3 óra 25 perc volt, ezt ráadásul […]

De ez a verssor nem csak az előadás alaphelyzete miatt járt folyamatosan a fejemben, az alakításokról is elmondható a „túl, túl…”

Aki pedig kívülről, a nézőtérről nézi a kölcsönös kioktatást, arra gondol, a generációkat elfelejtve milyen szép metafora ez a színházi és a színházon kívüli jelenre. Hogy a változás nem feltétlenül rossz, de nem mindegy, hogyan ágyaznak meg neki.

…a Tennessee-darabban Szemenyei János, az Albee-előadásban pedig Rusznák András volt egészen lenyűgöző.

Nehéz, nehéz, nehéz. Az élet, a párkapcsolat, a pálya. És jó színházat csinálni is nehéz.