Kicsit tényleg olyan, mint egy párterápia színpadi verziója: a színészek szituációkat mutatnak meg, amelyekhez a közönség kommentárokat fűzhet, van, amikor kérdezhet, tanácsot adhat, vagy alakíthatja a jelenetek folytatását.
Hogy egy előadó komolyan veszi-e közönségét, az már az első gesztusokból kiderül, nem kell hozzá explicit kérdéseket föltenni.
Beparáztat a részvételi színház? Akkor tolj be pár ellenpirulát, és cserébe parádés drámatanárhad palléroz, hogy élethűen oldd a pirulást. Egy slamóra pedig abban segíthet, hogy szellemesebben és szemtelenebbül érvelj, mintha slamtelen drámázásban lett volna részed.
Kifejezetten ifjúsági közönség számára még ma is viszonylag kevés színház, illetve (többségében független) társulat készít előadásokat, bár az utóbbi 6-8 évben érezhetően megnőtt ezeknek a produkcióknak a száma.
…az új, sikeres megoldások önbizalmat adnak a nézőknek, a történet megközelíthető, sőt alakítható lesz, a fórum révén megvalósul a színházi forma demokratikus volta.
