Napról napra

A Színház folyóirat egyetlen forint állami támogatást sem kapott a 2025-ös megjelenésre. Nem gondoljuk, hogy ez rendjén van, de változtatni rajta nem tudunk. Te viszont, kedves olvasó, dönthetsz úgy, hogy bármily kicsi összeggel is, de segíted a független színházi szaksajtó fennmaradását. Az ezzel kapcsolatos információt megtalálod a cikkek végén és a honlap nyitó oldalán. Köszönjük, […]

Az Orfeum mágusa sajnos nem annyira arról mesél, hogy mi volt egykor, hanem sokkal inkább arról árulkodik, hogy mi van ma az Operettszínház helyén.

Magából Laclos regényéből, és jobb esetben a belőle készült adaptációkból is ki szokott derülni, hogy a Veszedelmes viszonyok igazából a képmutatás magasiskolája: ezért is olvasták 1782-ban az ancien régime leleplezéseként a Les liasons dangereuses-t, a levelezés mint viszonyrendszer korai hálózatelméleti, szociálpszichológiai esetleírásaként.

Nem siker, nem bukás, csak bicegés a Budapesti Operettszínház legújabb nagyszínpadi bemutatója, a Nine, pedig teljes szívvel szurkoltam neki. Mármint nem a bukásnak, hanem a sikernek, természetesen, értékelve azt is, hogy ez a furcsa darab egyáltalán színre került. A Nine Fellini 8 és ½ című filmje alapján készült, két zseniális és formabontó alkotó, Tommy Tune […]

Rendhagyó – ezt a jelzőt többszörösen is indokoltan írhatjuk le a Budapesti Operettszínház március 10-i bemutatójával kapcsolatban. A zenés életrajzi revü – szemeink előtt körvonalazódó – műfajára, Boris Vian mindenestől beskatulyázhatatlan zsenijére, vagy éppen Kiss Csaba fölbukkanására a Nagymező utca páratlan oldalán: mindre ráillik az említett fordulat.

Amellett tehát, hogy a Kacsóh-operettek utóbbi száz évének előadásai csak úgy tudtak benne maradni az operettjátszás történetében, hogy mindig lemondtak valamiről, ami a Fedák-változatban még együtt volt, az utóbbi évek János vitéz-színreviteleiben ezt még tetézi egy szájbarágósan jelképieskedő, újnépies színházi iskola revans-logikája.

Merthogy Béresék addig-addig csempészik vissza a Liliomot a Carouselbe, amíg az már-már megszűnik autonóm műnek lenni. Ha elvonatkoztatunk helyszínektől, határozottan az az érzésünk támad, hogy nem egy amerikai musicalt látunk, hanem a Liliom Babarczy-változatát, megzenésített formában.

Kiss B. Atilla februári hivatalba lépésével minden jel szerint teljes korszakváltás várható a Budapesti Operettszínházban, mely játszóhely tán még a nevét is lecseréli nagy megújultában. A változás olyannyira radikálisnak ígérkezik, hogy lavinahatásával még azt is elfeledtetheti velünk: a Nagymező utcai teátrumban az elmúlt négy (pontosabban 3+1) év során megindult egy kisebbfajta, félfordulatos korszakváltás.

Mivel megbízásunk arra szólt, hogy a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztjára érkezett érvényes pályázatok művészeti koncepcióját összevessük egymással, ezért sem a praktikus lebonyolódásában tipikusan magyar történetnek a sajtóban bőségesen taglalt előzményeivel, sem a hazai színházi igazgatóválasztások általános anomáliáival itt nem foglalkozunk.

Az előadás számos alkotói (költők, dramaturgok, zenészek) a sztanyiszlavszkiji mesejáték-hagyomány mentén ragadták meg a Maeterlinck-darabot. Hogy miért ragaszkodik a magyar színház szinte kivétel nélkül ahhoz, hogy egy mese csakis gyerekeknek szólhat, messzire, vélhetően a magyar realista színjátszási hagyományokhoz vezető kérdés.

A kórus nehéz szólamát a szolnokiak jól bírják, csak sajnos az a hallgató érzése, hogy ha a rendezési (remek) ötletek nem segítenék a mű befogadását, akkor ez a kvázi oratórium óhatatlanul unalomba süllyedne.

Székely Kriszta rendező balett-táncosnak indult, vonzotta a filmkészítés, majd egy nagyobb kanyar után színházi rendezőnek jelentkezett. Török-Illyés Orsolya családilag a színházhoz kötődött. Filmszerepeivel vált ismertté. Hajdu Szabolcs egyik filmjében rendezőt alakított. Kriszta eddigi egyetlen színházi szerepében operatőrt. Színpadról, filmről, női szerepekről SZÉKELY KRISZTA rendezővel és TÖRÖK-ILLYÉS ORSOLYA színésszel MARTON ÉVA beszélgetett.