Archive of posts published in the tag: Bukarest

Oana Stoica: Együtt, ne csak egymás mellett

Magyar színházak Bukarestben

A Magyar Színházi Szövetség (MASZIN), azaz öt romániai magyar színház egyesülete a BukFeszt idei, első kiadásán felnőtteknek és gyereknek szóló saját produkciók bemutatását tűzte ki céljául. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, valamint a Csíki Játékszín hat előadást…

Iulia Popovici: Életfogytiglan. Vagy?

Színészszerződések Romániában

Romániában a járványhelyzettel terhelt idei nyár színházi botránya igazán jó lehetőség lehetett volna újragondolni a határozatlan időre szóló színészi szerződések kérdését. Az esett ugyanis, hogy a neves, bukaresti Bulandra Színház megbízott igazgatója nem hosszabbította meg a színház egyik olyan színészének a szerződését, aki az aktuális repertoár négy előadásában szerepelt, s döntése valóságos láncreakciót indított be.…