A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Kelemen Kristóf: MEGFIGYELŐK; Székely Csaba: 10 A legjobb előadás: 10 (Radnóti Színház, rendezte: Sebestyén Aba) A legjobb rendezés: A PLATONOV (Katona József Színház, rendezte: Székely Kriszta) A legjobb zenés/szórakoztató előadás: CHICAGO (székesfehérvári Vörösmarty Színház, rendezte: Horváth Csaba) A legjobb független előadás: MEGFIGYELŐK (Trafó Kortárs Művészetek Háza, rendezte: Kelemen Kristóf)…
Előbbi nagykanállal kimeri a púpozott adagot, folyamatos katarzist akar az első perctől az utolsóig, hamar telítődünk is vele, utóbbi apránként, mosolyszünetekkel porcióz (…). De hogy mit is jelent az igazi kockázat a cirkuszművészetben, azt a fentieknél jóval eszköztelenebb és közvetlenebb előadó illusztrálta ősszel a Corvin sétányon, illetve a Kálvin és az Eiffel téren.
Bozsik Yvette és Frenák Pál műveinek közös vonása, hogy mindketten a lehető legnagyobb gondossággal iktatták ki estjükből a szellemi, lelki mélységet.
Sarjútüske: valami fájdalmas, de mégis melengetően nosztalgikus kifejezés – és ilyenek ezek a történetek is: mind fájdalmasak és nosztalgikusak szinte kivétel nélkül.
…az a játékstílus, amelyet ez a tér lehetővé tesz, és az a forma, amelyet a zene és a zenekar meghatároz, annyira kézre áll Alföldinek, hogy egy idő után az ember tűnődni kezd, vajon a rendező a szükségből kovácsol erényt vagy eleve ilyen játékteret keresett az előadáshoz.
Persze, egyfajta ítélet erről a világról, hogy irányított klónokként egyformán, egyszerre ugrálunk benne, de szép ez az (új) világ.
Mundruczó Kornél legújabb rendezése megint egy sor fontos társadalmi kérdéssel és döntési helyzettel szembesíti a nézőt, azonban a megszokottól eltérően, meglepően kombinálja és használja fel ismerős eszközeit, aminek köszönhetően a kegyetlenség színháza a nevetés színházává válik.
Nehéz megfogalmazni, hogy a majdnem múltidéző giccsbe hajló EMKE miről is szól.
