Napról napra

A darab egyik szereplője egy helyütt a „színek harmóniájáról” lelkendezik a darab másik szereplőjének – az ő pompás ruhája láttán. De hogy komolyan vehető-e az ő lelkesedése… Hogy tényleg komolyan veszi-e ő maga azt, amit látszólag lelkesen mond… Vagy hogy komolyan veszi-e az, akinek mondja… És hogy a néző mennyire veheti komolyan mindazt, ami elhangzik, […]

Pár hete realizáltam Nápolyban, hogy még mindig hagyománya van a karneválnak. A zsúfolt, flörtölő és kiabáló fiatalokkal teli utcán az jutott eszembe, hogy ez a világ mennyire hasonlít a commedia dell’arte világára, erre a játékos valóságra. Hasonló a hangulata a Pesti Színház legújabb bemutatójának, A hazugnak.

Sardar Tagirovsky ezúttal a verőfényes Chioggiába kalauzol minket, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban pedig úgy elevenedik meg Goldoni világa, hogy nemcsak a színészek, de mi magunk is otthonosan mozgunk benne: kedves ismerőseink ezek a figurák, egy arc a szomszédból, az ágy másik oldaláról vagy éppen abból a bizonyos görbe tükörből.

Kiss Csaba ismeri a szabályokat, és azt is tudja, hogyan szegje meg őket.

Sajnos annak ellenére, hogy a karaktereken látszik kitaláltságuk, a teljes koncepció mégsem működik jól. Azt hiszem, azért, mert ezek a tulajdonságok, külsőségesek maradnak, nem válnak a figurák szerves részévé, így cselekedeteik és viselkedésük menthetetlenül modorosságba fut.

Hiába más a rendező, az előadásban jócskán benne van a Szputnyikra igencsak jellemző őrület is.

A milánói Piccolo Teatro és a nápolyi Teatri Uniti előadása klasszikus szöveg- és színészközpontú színház.

Egyetlenegyszer rendeztem úgy, hogy nem játszottam – és nagyon rosszul éreztem magam.

Goldoni a helyzetkomikumon alapuló komédiát jellemkomédiává alakította, de a helyzetkomikum, a commedia dell’arte bizonyos cselekménymozzanatai nem tűnnek el a darabjaiból.

Művészeti vezetői krédójában Szikora azt hirdeti: elemzéssel, nézőt felzaklató „kemény” értelmezéssel nem fogjuk megzavarni az estét.