„Ki nem sz*rja le a kritikát az internet korában?” ‒ hangzott el nemrégiben a retorikusnak szánt kérdés egy beszélgetésen. Időről időre hallani, olvasni ilyesmit akár a szakma által kifejezetten elismert színészektől is. Vagyis olyasvalakiktől, akiket nem holmi sértettség, inkább csak a trendiskedés szándéka motivál, amikor közösségi médiát, rajongói oldalakat, posztokat és kommenteket emlegetnek – mintha…
Két színésznő: Ujvári Janka és Füsti Molnár Éva. Két szakma: prózai színház és báb. Hol távolabb, hol közelebb egymáshoz, most éppen mindketten Pécsen. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő kollégájukat szakmai eszmecserére. A beszélgetést kísérte, szerkesztette: Proics Lilla.
Hogyan közelítsen a halál problémájához a gyerekeknek szóló színház? Hány éves kortól érdemes egyáltalán fölvetni ezt a kérdést? Melyik életkorban hogyan és mit tehet a színház a gyerekek halálhoz kapcsolódó traumáinak feldolgozásáért: hányféleképpen jelenhet meg a gyerekszínpadon a halál? Kérdéseinket BETHLENFALVY ÁDÁM, GIMESI DÓRA és SZILÁGYI BÁLINT személyében olyan színházi nevelési szakembereknek, bábszínházi és színházi…
Állatmese, humán elemekkel. Kötőanyaga: a játékosság és a humor. Előadásmódja a verbális és a mozgásbeli kifejezőeszközök egyenrangúságán alapul.
Egy felnőttelőadás, a Sade márki 120 napja kapcsán hangzott el az az állítás, hogy „a kortárs magyar bábszínház érzékenyen reagál a társadalmi nemekkel kapcsolatosan az elmúlt években megfogalmazott kérdésekre, mindezt pedig egy sajátos formanyelvvel teszi”.[1] Igaz-e ez 3–10 éveseknek szóló gyerekelőadások esetében is? GIMESI DÓRA író-dramaturggal, KOCSIS ROZIval, a Vaskakas Bábszínház igazgató-rendező-színészével és RÁDAI ANDREA…
Összetett, folyton alakuló a magyar bábszínházi közeg, amely talán épp jelenleg megy nagy változásokon keresztül. Megújul a műfaj, és miközben a szakma egyre nagyobb figyelmet igényel, csak az a kérdés, megkapja-e.
Négy alkotó, akiknek jelentős szerepe volt a magyar bábművészet 2000-es években zajló megújításában. Kinőtték a „fiatal tehetség” skatulyát, ők ma a derékhad és a mainstream: bábszínházak arculatát, művészi irányát határozzák meg, dolgoznak szerte az országban, tanítanak. Máshonnan indult pályáik íve közel párhuzamos, útjaik időnként metszik egymást. Egyszerre gyakorlatiasak, realisták, reménykedők, de hurráoptimizmus nincs bennük.
Ilyet én egyetlen más hazai színházi fesztiválon sem láttam: az alkotók múlhatatlan figyelemmel kísérik a programot reggeltől estig, épp csak a saját előadásuk közben nem ülnek a nézőtéren.
