Általános tapasztalat, hogy bár a korlátozások több hullámban és lépcsőben mára megszűntek, messze nincs annyi nézője a színházaknak, mint a járvány előtt volt. Noha a nézők számára a jegyekért folyó verseny fellazulása és az egy főre jutó légköbméterek számának növekedése jó iránynak tűnhet, a színházaknak korántsem az. Jelentős budapesti kőszínházak mellett elsősorban függetleneket befogadó/azokkal kooperáló…
Már a kezdet kezdetén azon tűnődtem, vajon mi az bennem, ami olyan élesen jelez, amikor veszély van. Tavaly, 2020. január végén vonaton utaztam két kedves kollégámmal, barátommal, arról beszélgettünk, hogy vajon milyen is lesz az egyetemi félévünk; azt mondtam, eléggé „akadályozott”, vagyis nem fogunk tudni szabadon közlekedni Kolozsvár és Budapest között, ahol mindannyian tanítunk. Nem…
Több hónapnyi kötelező zárva tartás után rengeteg óvintézkedés mellett újra működnek a színházak. De visszatalált-e a közönség is a nézőtérre, és hajlandóak-e a nézők három órán keresztül maszkban üldögélni? Körkép.