Napról napra

Ezen a ponton merült fel bennem kérdésként, hogy valójában kinek is szól az előadás: (…) úgy éreztem, hogy az alkotók inkább minket, szülőket akarnak direkt módon rádöbbenteni, hogy a kulcs az anya-gyerek közti harmónia megteremtése, az anyaméh biztonságot és nyugalmat árasztó atmoszférájának a reprodukálása.

Összetett, folyton alakuló a magyar bábszínházi közeg, amely talán épp jelenleg megy nagy változásokon keresztül. Megújul a műfaj, és miközben a szakma egyre nagyobb figyelmet igényel, csak az a kérdés, megkapja-e.

Missziójukban az eddiginél is hangsúlyosabbá tették a nyitottságot, a programok tekintetében még kiemeltebbé vált a jelenidejűség. Az előadások fókuszában a változó, mozgalmas világ áll, műfajtól függetlenül, a korosztály szócsöveként erre akarnak reflektálni.

…az alkotóknak történetmesélés helyett világot kell építeni, mégpedig úgy, hogy abba a gyerekek is bele tudjanak illeszkedni, már az előadás alatt, de utána is – hiszen a húsz-harminc perces előadást minden esetben közös játék követi.

Ilyet én egyetlen más hazai színházi fesztiválon sem láttam: az alkotók múlhatatlan figyelemmel kísérik a programot reggeltől estig, épp csak a saját előadásuk közben nem ülnek a nézőtéren.

…magam csak mint kísérő vagyok jelen…