A közelmúlt erdélyi magyar színháztörténetének kutatása igen változatos körülmények közt történik. Egyes színházak évtizedeken keresztül a pusztulásnak átengedett, hiányos és penészedő levéltáraihoz képest a bővülő digitális tárak az átlátható, kereshető teljesség ígéretével kecsegtetnek.
Ascher a sokszereplős Csehov-drámák polifóniáját rezignált érzékenységgel, egyszerre búsítón és nevettetőn ábrázolja. A reménytelenségünkkel mulattat.
Csapzott, űzött rongy. Alig tud beszélni. Hörög. Burrog. Bugyborékol. Kibeszélte, kiordította a lelkét. Beleadott apait-anyait, kimerült a nagy csatározásban, s még nem is tudja vagy nem fogta föl, mi történik vele.
A hetvenes‒nyolcvanas évek fordulóján divat volt – az akkori magyar közmédiában – Csehovot parodizálni: a paródia pedig éppen akkor hatásos, ha a színházi modorosságokon ironizál, s akkor filozofikus, ha társadalom-lélektani elfojtásokat hoz felszínre egy-egy gegben.
Nézhetjük persze bizonyos aspektusból farce-nak (ahogy magunkat nevetségesnek), de egyelőre nem az.
Előadás- és színháztörténet az Archívumban Az Örkény István Színházban október 12-én az eredeti, Meggyeskert címmel mutatják be a Cseresznyéskertet. (Ez utóbbi, nyelvünkben meghonosodott címváltozat egy német fordítás magyarításából származik.) Ennek apropóján elektronikus kötetben gyűjtöttük össze a darabról szóló, Színház folyóiratban megjelent cikkeket és cikkrészleteket. Az 1971 és 2012 között megjelent írások nemcsak elemzik a különböző…
…legyen bármilyen politikai kurzus, borítsa akár az eget is nemzeti önfény, a kultúra, a határon túli magyar kultúra, a határon túli magyar színházak helyzete periferikus…
Firsz alakját leszámítva hagyományos és könyvízű előadást látunk, néhány kiszámítható, hangulatfokozó, de ízléses gesztussal.
Ha a magyar színházat (amúgy jogos) panasz éri, hogy nem érdekli a valóság, akkor valami hasonló a mai litván színházról is elmondható lenne.
Nehéz rájönni hol fog kezet Bodó és Csehov, mikor értik egymás szavát, mikor csiszolódnak össze.
