Napról napra

…hogyan ébred rá egy nő arra, hogy a megfelelni akarás, a betagozódás a lehető legrosszabb kompromisszum, a fiziológiai és lelki egészség értekében a testnedvek mindegyikének áramlani kell, és a szabadsághoz a testen keresztül vezet az út.

Van-e természetes nemzedékváltás a színházak élén? És a színházi egyetemen? És a főrendezői-rendezői székben? A Revizor offline rendhagyó, a Színház folyóirattal közösen szervezett vitáján ilyen és hasonló kérdéseket tett fel beszélgetőtársainak – Ascher Tamásnak, a Katona József Színház főrendezőjének, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárának és korábbi rektorának, Kovács D. Dániel rendezőnek, a Színház- és […]

Ördög Tamás rendezőtől láttunk már jobbat, és biztosra veszem, hogy fogunk is még. Ez az előadás most más miatt fontos: jelzi, hogy Móricznak helye van a kortárs színházban. És persze azért is fontos, mert Kulka János visszatért.

Mi az improvizáció: a lélektani realista színésztréning része, közösségi eszköz a drámaíráshoz, vagy a színészi jelenlét és technika felmutatása? Hitelesebbnek halljuk? Képes nem „köznyelvi” lenni? Van-e irodalmi értéke? Kell-e később rögzíteni, és főleg kell-e azzal törődni, hogy mit fog szólni a néző? Az itt megszólaltatott mindhárom alkotó dolgozik improvizációval, de hárman háromféle értelemben használják. Milyen […]

…az egymáson guruló színészek látványáról az a tömeg jut eszembe, amiben minden reggel elnyomorgok a munkahelyemig. Ott aztán nem lett volna tér és lehetőség hasonló családi drámák kibontakozására.

A 10 éves K.V. Társulat különös formáció, két színésznő, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina vállalkozása, tehát inkább nevezhető társulásnak, mint társulatnak. Kortárs szövegeket állítanak színpadra, szinte mindegyik bemutatójuk magyar nyelvű ősbemutató. A kortárs szövegeken belül pedig a női témák, a párkapcsolati, családi drámák, gender-kérdések foglalkoztatják a társulat tagjait.

A függöny mögül kilép egy apácaruhás nő, és „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszöntéssel fordul a nézőkhöz. A Trafó közönségéből ketten a rituális válasszal viszontköszöntik őt: „Mindörökké, ámen”. A színpadon a hat női szereplő nagyon hasonló fekete-fehér szerzetesi ruhát, habitust visel, mint a két nővér, aki a nézőtérről felelt. Egyedülálló pillanat, amikor a színpadon megjelenített világ […]

Nem, persze hogy nem dőlünk be annak, hogy a Dollár Papa Gyermekei csapata Denis Diderot Az apáca című művét játssza el nekünk. A zárda ürügy, az apácalét ürügy, de még a zsarnokság mint olyan, az is ürügy. De mire?

Az évadértékelők sorából nem maradhatnak ki a fiatal, független színházi kezdeményezések. Azért választottuk ezt a többes, kötetlenebb, egymásba kapcsolódó megszólalási formát, hogy előadásokról, pillanatokról, színészekről, rácsodálkozásokról, ne pedig életművekről legyen szó. Szeretnénk hangsúlyozni, milyen sokra tartjuk a kísérletezést és az istenkísértő próbálkozásokat, még akkor is, ha ez a munkamódszer esetleg hullámzó színvonalat eredményez, hol remekműhöz, […]

Ha abból a szempontból nézem a Férget, hogy sikerült-e megszólítania a diákokat a problémafelvetéssel, akkor a Dollár Papáék vállalkozása ezt könnyedén, izgalmasan és fókuszáltan tette.

A fesztivál ideje alatt mintha veszítene jelentőségéből az a hierarchia, ami az alkotók és a befogadók közötti különbséget folyamatosan előtérbe helyezi, így a közös gondolkozást megnehezíti.

A szubjektumra és valóságra vonatkozó nézetek átalakulása többek között a színészi test színpadi használatának megújítását is maga után vonta.