Az előadást látva azonban egyértelműnek tűnt, hogy itt bizony nem Liliom a vonzó, hanem Julika a megátalkodott. Nem Liliom csábítja el Julikát, hanem a férfi nem tud kitérni az elől a tiszta és elsöprő, megingathatatlan szerelem elől, amellyel a törékeny cselédlány megajándékozza és megveri őt.
Érvényes megközelítés lehet ez is, hogy nem aktualizálnak, hiszen a darab éppen az időtől és helytől független emberi történéseket állítja középpontba.
Hiszen Punchék, azaz Puncsék mi vagyunk. Vagy ha nem is mi, de a szomszédjaink, vagy a szomszédjaink szomszédjai feltétlenül. Őszintén szólva tanácstalan vagyok. És kérem szépen vissza a Hisztimese kellemetlen anyukáját inkább. Vagy ha lehet választani (és miért ne lehetne), a Manna Produkció és a Maszkaron Társulat közösen színre vitt meséjét, A Macskaherceg kilencedik életét;…
…a rögvaló ezúttal olyan „szerencsés” módon szólt bele a színházi fikció valóságába, hogy egyrészt továbbírta a Don Quijote-metaforát, másrészt az előadást a legendaképzés részévé tette, még ha ez sovány vigasz is azok számára, akik létrehozták.
Foszlányokban némi humor is felcsillan néha a feszes tréningszituációk közepette, ebből többet is elviseltem volna. A produkció így is mozgalmas, néhol üdítően, frivolan játékos.
