Be jó, az égre nézünk, a transzcendencia felé! Kár, hogy valójában a közeli zsinórpadlást látjuk, ha a nagyszínpadra épített stúdiótérben felfele kandikálunk…
Zsigmond Andrea: Ketrecharc 2.
(elfojtott) gondolatok gyülekezése a kolozsvári színházról – II. rész
Azt írtam, más ez az előadás, mint amihez Kolozsváron hozzászoktunk. Mennyiben tekinthető a „megszokás” esztétikai ítéletek megalapozójának?
Hermann Zoltán: Trilógia
Éjjeli menedékhely, Állami Zenés és Drámaszínház, Tbiliszi; Sirály, Théâtre de Vidy, Lausanne; 6, Nemzeti Színház, Budapest
A fesztivál programjában látható három orosz klasszikus (…) radikálisan különböző színházelméleti és „játéktechnológiai” kereteit vagy meglepő hasonlóságait a néző aligha fogja bármiféle tendenciát nélkülöző jelenségnek látni, és nem fogja a rendezői koncepciók kiszámíthatatlan egyediségének vagy a véletlennek felróni.
A három előadásban a legérdekesebb megfigyelésem az volt, hogy bár igen különböző állapotú és eltérő képességű színészek dolgoznak együtt, mindannyian igyekeznek a csapatot erősíteni.
Működik viszont az az elgondolás, hogy a szereplők nem a szociális, hanem az eszmei hajléktalanság állapotában vannak.
Csak nyomokban tartalmaz színházat, mint a junk-food vitamint.
