Napról napra

Gut gemacht. Sommásan ez lenne Eötvös Péter Valuskájának ősbemutatójáról a meghatározó benyomásom, mert többnyire helyükön vannak a dolgok: izgalmas, helyenként fel-felvillanyozó előadása egy jelentős operai vállalkozásnak. Van ugyan mit piszkálni művön és rendezésen egyaránt, de a Valuskáról kijövet korántsem a hiányérzet az elsődleges.

Eötvös Péter szép zenét komponált egy menthetetlen librettó alapján, a Jon Fosse-regényből készült új opera azonban nem ér fel alapanyaga filozofikus regiszteréhez.

…az angyalok (ebben az Amerikában) a megváltás lehetőségét, a megszabadulás esélyét hozzák el. A teljesítménykényszertől való megszabadulás lehetőségét. Az angyalok azok, akik a fejeken belül egyre hangosabbá váló hangokat csillapítani tudják.

A MuTh színházban talált otthonra az Armel operafesztivál. Sajnálatos, hogy nem tudott gyökeret ereszteni egyetlen vidéki városunkban sem. Ugyanakkor érthető, miért éppen Bécs lett az előadások egyik helyszíne: itt van elég fény ahhoz, hogy jelentős kortárs és kortárs-magyar műveket és kortárs zenére is fogékony előadókat, művészeket – elvégre az operafesztivál énekverseny is – észrevegyenek.

Száz évvel ezelőtt mutatták be Bartók a Kékszakállú herceg vára című kompozícióját, ami minden kétséget kizáróan a magyar operairodalom legfontosabb műve. Tehát teljesen jogos, hogy az Opera az évfordulót megünneplendő fesztivált szervezett május végén a mű köré.

A hallgató pedig feszült figyelemmel várja, hogy vajon mi történik ezután. Mert milyen folytatása lehet ennek a klasszikus Stockholm szindrómára emlékeztető konstellációnak? Nos, ami következik, az nem más, mint A kékszakállú herceg vára.

Egy ilyen produkció nem csupán alkalmi vendégként, hanem repertoáron is közelebb vinné az ultrakonzervatív magyar közönséget a kortárs operához.