Eötvös Péter szép zenét komponált egy menthetetlen librettó alapján, a Jon Fosse-regényből készült új opera azonban nem ér fel alapanyaga filozofikus regiszteréhez.
…az angyalok (ebben az Amerikában) a megváltás lehetőségét, a megszabadulás esélyét hozzák el. A teljesítménykényszertől való megszabadulás lehetőségét. Az angyalok azok, akik a fejeken belül egyre hangosabbá váló hangokat csillapítani tudják.
Kolozsi László: Szomorú álom, szomorú valóság
Az óriáscsecsemő és a Lady Sarashina az Armel Fesztiválon
A MuTh színházban talált otthonra az Armel operafesztivál. Sajnálatos, hogy nem tudott gyökeret ereszteni egyetlen vidéki városunkban sem. Ugyanakkor érthető, miért éppen Bécs lett az előadások egyik helyszíne: itt van elég fény ahhoz, hogy jelentős kortárs és kortárs-magyar műveket és kortárs zenére is fogékony előadókat, művészeket – elvégre az operafesztivál énekverseny is – észrevegyenek.
Hogyan lehet írni migrációról és párhuzamos társadalmakról anélkül hogy az ábrázolás fekete-fehérré váljon? Különböző nemzetiségű emberekről – akik ugyan egymás mellett élnek, mégsem tudnak egymásról semmit – anélkül, hogy a karakterek sztereotip figurákká válnának? A társadalmat kettészelő szociális ollóról és a kizsákmányolásról a hatásvadászat elkerülésével?
Koltai Tamás: Apokrif bibliai négyszög
Eötvös Péter: Paradise reloaded (Lilith) - Művészetek Palotája - KRITIKA
Egy ilyen produkció nem csupán alkalmi vendégként, hanem repertoáron is közelebb vinné az ultrakonzervatív magyar közönséget a kortárs operához.
Az opera mint megvalósult összművészet a zenei hangzás, a látvány, a szó és a dráma minden lehetőségét úgyszólván tetszés szerinti kombinációban használhatja, ezért rendkívül gazdag műfaj.