Archive of posts published in the tag: Erdély

Ungvári Zrínyi Ildikó: Bukott műfaj, láthatatlan primadonnával

Az operett terhe – Kováts Irén és Szabó Duci életútja

Az operettet nemcsak idejétmúltnak és haladásellenesnek, hanem bukottnak is mutatja az 1945 utáni erdélyi magyar kultúra. Ennek a bukottságnak az okát keresni azért érdemes, mert nem csupán az ötvenes-hatvanas évek történéseire és operettel szembeni averziójára találhatunk választ, hanem ahhoz is fogódzót kaphatunk, hogy miért ódzkodik még ma is az igényes (elit) színházi kultúra Erdélyben az…

Boros Kinga: Rendszerből törölve

Eltűnt nők a kortárs erdélyi magyar színházban

Tehetség és szerencse az a két paraméter, amelyek alapján a színház világában szakmai érvényesülésről beszélni szoktunk. A színházat természeténél fogva és ideálisan meritokratikus közegnek tételező alapállás egyfajta romantikus zsenikultusz továbbörökítőjeként a színházi alkotó veleszületett, objektíve nem mérhető és nem leírható, de nagyon is érzékelhető „istenadta tehetségét” tartja az érvényesülés legfontosabb tényezőjének. Színművészeti felsőoktatásban beszélnek időnként…

Kockázati faktor

Távbeszélő 11.: B. Fülöp Erzsébet és Balázs Zoltán

Kollégák, mindketten Erdélyben születtek. Egyikük színművészeti doktori iskolát vezet Marosvásárhelyen, másikuk társulatot Budapesten. De mindketten színészek is. És mindketten szenvedélyesen tudnak beszélni a színészetről. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő kollégájukat szakmai eszmecserére. A beszélgetést kísérte, szerkesztette: Proics Lilla.

Jászay Tamás: Akár Akárki

Székely Csaba: Öröm és boldogság – Budaörsi Latinovits Színház

Székely Csaba erdélyi melegekről szóló darabjának budaörsi előadását nézve egy dolog egészen biztosan tökéletesen lényegtelenné válik: az ti., hogy ez a darab erdélyi melegekről szól.

Boros Kinga: A megbízhatatlan színháztörténeti dokumentum

A közelmúlt erdélyi magyar színháztörténetének kutatása igen változatos körülmények közt történik. Egyes színházak évtizedeken keresztül a pusztulásnak átengedett, hiányos és penészedő levéltáraihoz képest a bővülő digitális tárak az átlátható, kereshető teljesség ígéretével kecsegtetnek.

Szerencsés, hogy kalandozni tudunk

Beszélgetés Bezsán Noémi, Bordás Attila és Györfi Csaba táncos-koreográfusokkal

Néhány éve dolgoznak az erdélyi színházi és táncszínházi szcénán, és munkájuknak köszönhetőn immár több város közönsége találkozhat kortárstánc-előadásokkal. BEZSÁN NOÉMI, BORDÁS ATTILA és GYÖRFI CSABA táncos-koreográfusokkal VARGA ANIKÓ beszélgetett.

Varga Anikó: Van és nincs között

Körkép az erdélyi táncszínházról

„Beszélhetünk-e erdélyi (romániai) magyar táncművészetről? Egyáltalán lehetséges-e kizárólag az ún. »néptáncegyütteseink« működése és produkciói alapján – a (még?) nem létező erdélyi (romániai) magyar balett- és kortárs modern táncművészet teljes hiányában – erről a művészeti ágról értekezni?” – teszi fel a summázó kérdést egy 2004-es írásában Könczei Csongor, aki tanulmányaiban és képzési elgondolásaiban rendre felhívja a…

Szabó-Székely Ármin: Saját szemében idegenként

Székely Csaba Idegenek című drámakötetéről

A kötet összes darabjában, azokban is, amelyek nem Erdélyben játszódnak, érződik ez a többes identitás, a többszörösen elidegenített nézőpont. A kötet drámáival és az Erdély-metaforával Székely mintha ezt mondaná: mindannyian idegenek vagyunk. Nemcsak akkor, ha kisebbségben élünk valahol, hanem akkor is, ha többségiként kirekesztünk másokat, mert a párhuzamos valóságok valamelyikben előbb-utóbb mi leszünk az idegenek.