Napról napra

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház honlapja szerint „ez a színház arany korszaka, van mire büszkének lenni”.[1] Az állítás első felét eltúlzottnak érzem, a jelző helyett inkább az „ígéretesen ívelő” szerkezetet használnám, a másodikkal viszont maradéktalanul egyetértek.

Nincs ma olyan előadás, amelyet ne lenne kézenfekvő a kultúrkampf törésvonalai mentén olvasni. A Freeszfe produkcióira ez sokszorosan érvényes, ami magában hordozza annak a veszélyét, hogy az adott kulturális produktum nem saját esztétikai keretrendszerével hívja fel magára a figyelmet, hanem azáltal, hogy visszaíródik a közpolitikai diskurzusba.

Jogos feltételezésnek tűnhet, hogy az elmúlt évek pandémiás időszaka nemcsak az önmagunkhoz és környezetünkhöz fűződő viszonyunkat rendezte újjá, de egyszersmind azon mechanizmusokat is átstrukturálta, amelyek mentén a kultúráról, így többek között a színházcsinálásról (nem utolsósorban annak jelentőségéről) is gondolkodunk. A járványhelyzet számos olyan innovatív, az alkotói és befogadói alapállást egyaránt megmozgató megoldásra hívta fel a […]

Egy színház élőlény mivolta akkor mutatkozik meg igazán, ha több év távlatából látunk rá a működésére. A budaörsiek színházára az utóbbi években lehetett fölfigyelni, pedig nagy történet van a mostani sikerek mögött. Sok erős ember elszántsága emeli magasba ezt a csúcs felé tartó intézményt. Megéri röviden átfutni a huszonöt év történetét, megemlítve azokat, akik nélkül […]

Aligha nevezhetjük Fortuna kegyeltjének azt az igazgatót, aki 2021 februárjában lett egy vidéki színház vezetője. Akkor, amikor a színházak már zökkenőmentesen működhettek ugyan, de inkább csak elvileg. Valójában eléggé kiszámíthatatlannak bizonyult az üzemmenet. Egyfelől rendre felborították a programot a Covid-teszt kék csíkjai, másfelől a közönség elbizonytalanodott – összefüggésben nyilván avval is, hogy gyakorivá váltak az […]

A 2021/2022-es évad Zalaegerszegen is elhalasztott bemutatókról, betegség miatt lemondott előadásokról, beugrásokról, visszaesett bérletszámról, összefoglalva: az újraindulásról és a közben folyamatosan ott kísértő bizonytalanságról szólt. Már az sem egyértelmű, hogy ebben az évadportréban hány bemutatóval kellene számolni. Hivatalosan ugyanis a színház az új évadot 2021 novemberében kezdte meg, azonban már szeptembertől játszottak, két új bemutatót […]

Az idei vizsgarendezések készítői némileg speciális helyzetben vannak, ami már az anyagválasztásban is érzékelhető. Lehet persze mondani, hogy nincs zenés színházi rendező, illetve fizikai színházi rendező, csak rendező van – de nyilvánvaló, hogy ez utóbbi esetekben a vizsgáknak (vagy azok egy részének) a képzés speciális szegmentumait is vissza kell igazolniuk.

Ha markáns, könnyen azonosítható arculatot nem is kaphat a repertoár, éppen a bemutatók változatossága, tartalmi-stiláris sokszínűsége teheti vonzóvá. És van még egy törvényszerű velejárója ennek a változatosságnak, illetve a hallgatók relatív ismeretlenségének: minden más honi teátrumnál kiszámíthatatlanabb az eredmény – mind a mondandót, mind a stílust, mind a minőséget illetően. Ami éppúgy eltöltheti örömmel és […]

Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet, […]

Ahogy vétkesek közt cinkos, aki néma, úgy némák között vétkes, aki cinkos. És a magyar színház néma.

A pozíciójában akkor frissen kinevezett Keszég a 2015/2016-os évadzárón úgy fogalmazott: kis lépésekkel, de kellő szigorral szeretne előrehaladni. Nos, a szigort a néző nem látja – nem is biztos, hogy látnia kell –, a kis lépéseket viszont nagyon is érzékelte, két előadás, a János király és a Kazamaták esetében pedig pregnánsan tapasztalhatta.

Cirkuszi szempontból mozgalmas volt a nyár, legfőképpen azért, mert a FINA Világbajnokság záróünnepségének köszönhetően vigyázó szemüket még azok is a kínai és orosz rúdra vetették, akik a műfaj iránt egyébként nem érdeklődnek.