A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház honlapja szerint „ez a színház arany korszaka, van mire büszkének lenni”.[1] Az állítás első felét eltúlzottnak érzem, a jelző helyett inkább az „ígéretesen ívelő” szerkezetet használnám, a másodikkal viszont maradéktalanul egyetértek.
Nincs ma olyan előadás, amelyet ne lenne kézenfekvő a kultúrkampf törésvonalai mentén olvasni. A Freeszfe produkcióira ez sokszorosan érvényes, ami magában hordozza annak a veszélyét, hogy az adott kulturális produktum nem saját esztétikai keretrendszerével hívja fel magára a figyelmet, hanem azáltal, hogy visszaíródik a közpolitikai diskurzusba.
Egy színház élőlény mivolta akkor mutatkozik meg igazán, ha több év távlatából látunk rá a működésére. A budaörsiek színházára az utóbbi években lehetett fölfigyelni, pedig nagy történet van a mostani sikerek mögött. Sok erős ember elszántsága emeli magasba ezt a csúcs felé tartó intézményt. Megéri röviden átfutni a huszonöt év történetét, megemlítve azokat, akik nélkül…
Jogos feltételezésnek tűnhet, hogy az elmúlt évek pandémiás időszaka nemcsak az önmagunkhoz és környezetünkhöz fűződő viszonyunkat rendezte újjá, de egyszersmind azon mechanizmusokat is átstrukturálta, amelyek mentén a kultúráról, így többek között a színházcsinálásról (nem utolsósorban annak jelentőségéről) is gondolkodunk. A járványhelyzet számos olyan innovatív, az alkotói és befogadói alapállást egyaránt megmozgató megoldásra hívta fel a…
Aligha nevezhetjük Fortuna kegyeltjének azt az igazgatót, aki 2021 februárjában lett egy vidéki színház vezetője. Akkor, amikor a színházak már zökkenőmentesen működhettek ugyan, de inkább csak elvileg. Valójában eléggé kiszámíthatatlannak bizonyult az üzemmenet. Egyfelől rendre felborították a programot a Covid-teszt kék csíkjai, másfelől a közönség elbizonytalanodott – összefüggésben nyilván avval is, hogy gyakorivá váltak az…
A 2021/2022-es évad Zalaegerszegen is elhalasztott bemutatókról, betegség miatt lemondott előadásokról, beugrásokról, visszaesett bérletszámról, összefoglalva: az újraindulásról és a közben folyamatosan ott kísértő bizonytalanságról szólt. Már az sem egyértelmű, hogy ebben az évadportréban hány bemutatóval kellene számolni. Hivatalosan ugyanis a színház az új évadot 2021 novemberében kezdte meg, azonban már szeptembertől játszottak, két új bemutatót…
Az idei vizsgarendezések készítői némileg speciális helyzetben vannak, ami már az anyagválasztásban is érzékelhető. Lehet persze mondani, hogy nincs zenés színházi rendező, illetve fizikai színházi rendező, csak rendező van – de nyilvánvaló, hogy ez utóbbi esetekben a vizsgáknak (vagy azok egy részének) a képzés speciális szegmentumait is vissza kell igazolniuk.
Ha markáns, könnyen azonosítható arculatot nem is kaphat a repertoár, éppen a bemutatók változatossága, tartalmi-stiláris sokszínűsége teheti vonzóvá. És van még egy törvényszerű velejárója ennek a változatosságnak, illetve a hallgatók relatív ismeretlenségének: minden más honi teátrumnál kiszámíthatatlanabb az eredmény – mind a mondandót, mind a stílust, mind a minőséget illetően. Ami éppúgy eltöltheti örömmel és…
Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet,…
Ahogy vétkesek közt cinkos, aki néma, úgy némák között vétkes, aki cinkos. És a magyar színház néma.
