Az előadás tobzódó folyamából gyöngyként bukkan ki néhány egyszerű, letisztult pillanat, melyek az amúgy stilizált típusokat megjelenítő szereplők emberi arcát mutatják.
Pintér az igazgató, azaz a hatalom metaforájának a fácánt választja: egy olyan madarat, mely társaival csak addig képes békességében élni, míg úrrá nem lesz rajta a féltékenység.
