Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Fehér Ferenc

Megyeri Léna: Trendtagadók

2 in 1 kritika: Maladype Színház: Metropolisz és Budapest Táncszínház: Viszlát a levegőben!

Lemondott, elmaradt és elhalasztott előadások hírei árnyékolták be az évadkezdést a táncszínházi szcénában (is), éppen ezért minden megtartott bemutató megbecsült alkalom volt előadóknak és nézőknek egyaránt. Az általam látott két szeptemberi premier különös módon sok tekintetben összecsengett: mindkettő a hosszú távú társulati munka értékeiről gondolkodtatott el a legtöbbször projekt alapon szerveződő együttműködések korában.

Horeczky Krisztina: Keresőutak

2 in 1 kritika: Frenák Pál Társulat ‒ Radikal Dance: Cage és Gangaray Dance Company / G.A.P.: Just Dance and Nothing Else

Kérdés, hogy a magát szélsőségesnek, extrémnek, rendkívülinek elnevező és feltehetőleg (mind)erre törekvő ifjúi társaság debütáns művét miért Frenák (camp)esztétikája határozza meg? (…) „Ez az előadás csak a táncról szól, semmi másról” – áll többek között a Just Dance and Nothing Else rövid sillabuszában, és az opus azt teljesíti, amit a címében is vállalt.

Lábán Rudolf-díj, tizenharmadszor

Nyilvánosak a laudációk

Közel egy hét múlva, április 17-én adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat, a nominált produkciókat méltató szövegek viszont már most olvashatók.

Komjáthy Zsuzsanna: Illúzióbuborék vs. héliumos lufi

2 in 1 kritika – Fehér Ferenc: The Station és Vass Imre: Standing Ground

A két táncos-alkotó más-más felől érkezik, munkáik más-más kontextusba ágyazva értelmezhetőek: friss bemutatóik ehhez mérten nem is találkoznak. Holott a jelenség, melyet előadásaikban egyébként középpontba állítanak, nagyon hasonló: végső soron mind a The Station, mind a Standing Ground a mozgás egyik legfontosabb princípiumával, a szabadság kérdésével foglalkozik.

Bálint Orsolya: Menni vagy maradni?

Táncos exodus az ezredforduló után és napjainkban: a „függetlenek”

Megkerestünk – a teljesség igénye nélkül – majd’ másfél tucat táncos-koreográfust, hogy személyes történeteiken keresztül szélesebb képet kaphassunk arról, mi vonzza őket külföldre (…), és mi az, ami inkább elviszi őket Magyarországról (…).

Péter Márta: Csak egy kis harapás

Fehér Ferenc: Helló, zombi!

Lehet, hogy az alkotó a „magasrendű” bölcselkedés helyett inkább nyitva hagyja a kaput, ami mögött tényleg és egyszerűen zombikat látni. Félelmetes?

Kutszegi Csaba: Egységben a kétség

Brothers - Fehér Ferenc - KRITIKA

…nem kelti míves munka benyomását, és ezért hatni sem tud.

Kutszegi Csaba: Nyakba harapás: Dracula-dolog

Dracula - Fehér Ferenc - KRITIKA

A színpad történéseit ugyanúgy érzi, mint a teste moccanásait.

Török Ákos: A semmi semmissége és a megmutatkozás anatómiája

Török Ákos a STiX66-ról

Fehér Ferenc előadói erejének egyik titka, hogy legyen akár Woyzeck, Kaspar Hauser, Jézus, ördög, Szabad lény vagy jelen esetben Semmi és senki, ami megmutatkozik, az minden esetben ugyanaz.

Kutszegi Csaba: A vadember testre szab

A MU Terminál évadnyitó előadásáról - JEGYZET

Fehér Ferenc jól teszi, ha pedagógusként is mutatkozik, mert így lehámlik róla a „kedves utcai táncos vadember” imázs.