Jérôme Bel 2019-ben elkötelezte magát amellett, hogy a jövőben alkotótársaival a repülőutak teljes kiiktatásával fogják folytatni munkájukat, amivel jelentős feltűnést keltett a táncosok és koreográfusok – még a nyelvi különbségek által sem korlátozott – mobilitásán alapuló, nemzetközi produkciós házak, turnék és fesztiválok hálózata köré szerveződő kortárstánc-szcénában (és persze még azon túl is).
Esszémben két oldalról közelítek a színház és fenntarthatóság témájához: a hiány narratívája helyett a bőség, a „van” narratíváját választom, és (olykor csekély mennyiségűnek tűnő) példákon keresztül megnézem, hogy környékünkön a színházak és az előadóművészek milyen infrastrukturális és/vagy művészi lépéseket tettek már azon az úton, hogy „zöldebbé” váljanak; illetve megvizsgálom, hogy a digitális média korszakában hogyan…