Napról napra

Lehet igazolást adni a rendezői koncepcióra – hírnév, celeblét, bulvársajtó kulcsszavak emlegetésével –, de azt nem hihetjük egy percig sem, hogy a Chicago alaphelyzete és alapérzete megfeleltethető a miénknek.

Olyan érzésünk van, mintha egy készülő sikerdarab egyik utolsó próbáján lennénk. Abban a fázisban, amikor már mindenki mindent tud, csak még nem sikerült megtalálni az egészben a lényeget.

A rendező és a koreográfus jól érzékelhetően harmonikus együttműködésének köszönhetően a drámai réteg és a zenés-szórakoztató vonulat jelenetről jelenetre egymást erősíti.

…az előadás úgy tesz, mintha egy revü lenne, miközben folyamatosan szórakozik velünk. Végig a show és a színház között billeg, sem komolyan nem engedi magát venni, sem simán szórakozni nem hagy minket.

…úgy érzem, a második nekifutás lényegretörőbb lett – vagy csak elmúlt nyolc év, és jobban működnek a hívószavak: Bozsik Yvette  aláhúzza, kihangsúlyozza, egyenesen szájba rágja a tanulságot az elfogadásról, a toleranciáról, az együttérzésről és a megalkuvás természetéről.

Have a nice kalandozás, üzenem az előadás makaróni nyelvén.