Napról napra

Tapasztalt koreográfusoknál hajlamosak vagyunk a munkáikat nemcsak a kortárs tánc égboltján, hanem a saját életművükön belül is elhelyezni. Új előadásaikat gondosan felcímkézni, az őket megillető polcra tenni, és közben sokszor azon merengeni, mitől is életmű egy életmű, s vajon mi az alkotó feladata: a megújulás vagy az állandóság?

Kérdés, hogy a magát szélsőségesnek, extrémnek, rendkívülinek elnevező és feltehetőleg (mind)erre törekvő ifjúi társaság debütáns művét miért Frenák (camp)esztétikája határozza meg? (…) „Ez az előadás csak a táncról szól, semmi másról” – áll többek között a Just Dance and Nothing Else rövid sillabuszában, és az opus azt teljesíti, amit a címében is vállalt.

Két nagyon markáns formanyelvű alkotó új bemutatóját láthattuk pár napon belül, október-november fordulóján, és mindkét előadásról elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag pontosan azt kaptuk, amit vártunk és amire számítottunk. Hogy ez jól van-e így vagy sem, azt valószínűleg mindenki egyéni nézői vérmérséklete szerint dönti majd el.

Ezeknek az előadásoknak – még akkor is, ha alig-félházak előtt játszották őket – volt létjogosultsága. Egységes színvonalat képviselnek, és egyértelmű esélyt, hogy felkeltsék az érdeklődést a magyar színházművészet iránt.

Bozsik Yvette és Frenák Pál műveinek közös vonása, hogy mindketten a lehető legnagyobb gondossággal iktatták ki estjükből a szellemi, lelki mélységet.

Frenák nem beszéli túl a történeteit, nem az utazás toposza a fontos számára.