Napról napra

Hát akkor elindult végre az évad, az új igazgató, Rudolf Péter rendezésével. Ennél nehezítettebb kezdést elképzelni is vakmerőség, nemhogy megcsinálni. Röviden: innen szép nyerni.

A látott előadások alapján úgy érzem, az igazgatóváltást munkahelyi, igazgatási, hivatali, szakszervezeti ügynek tekinthetjük, esztétikai, művészi kérdések nemigen játszottak benne szerepet.

Az előadás első fél órája csupa ígéretes kezdet: csak találgatni lehet, hogy a szárazabb, indulatosabb, (aktuál)politizálóbb, vagy a játékosabb, teátrálisabb, a zenei hatásokra sokat építő, stilizáltabb forma és tartalom, esetleg a kettő integrálása felé tart a játék.

Történelmi témájú, de nem történelmi dráma a János király. Shakespeare-nél sem az, még kevésbé Dürrenmatt átdolgozásában.

Ha az aktuális jelenet éppen kevésbé ötletes, s a színészi alakítások éppen nem állnak a helyzet magaslatán, rögvest leül az előadás, mivel nincs olyan ív, amelynek követése magával ragadhatná a befogadót.

A Felügyelő azt mondja Blocher-nak, hogy fényképezzen; igenis, felügyelő úr, válaszolja Blocher, oszt nem fényképez.