Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Pethő Tibor: Értékes, végig nem gondolt pillanatok

Füst Milán: Boldogtalanok – Örkény Színház

kritika

Szokás naturalista életképnek mondani a Boldogtalanokat. Látszólag valóban az. Viszont, ha annak értelmezzük, azzal a drámát szűk karámba kényszerítjük. Nehéz feladat lenne megmondani, hogy Füst Milán drámája minek tekinthető: körül lehet írni, tudunk vele kapcsolatban (például valamiféle hiányállapotra utaló) jelzőket összegereblyézni, ám sok tekintetben csak a megérzéseinkre, az ösztöneinkre hagyatkozhatunk. A szereplők címben jelölt boldogtalanságának […]

Kutszegi Csaba: Mocskos színház

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról II. - JEGYZET

A mocskos színház tehát egyelőre nem vág sutba minden hagyományos színházi elvet…

Kovács Dezső: A nő mint olyan

Kovács Dezső A feleségem történetéről

A tematikus évadjával új szakaszt kezdő Magyar Színház előadása hangulatos és érzelmes, romantikába hajló, s legjobb pillanataiban némi feszültséget is felvillantó.

Markó Róbert: Itt és akkor, ott és most

Markó Róbert a Boldogtalanok két előadásáról

Boldogtalanok megírásának korában radikálisan újító műnek tűnhetett, ám mára kiküszöbölte a korhozkötöttség problémáját: úgy tetszik, csekély munkával ma is érvényes darabbá alakítható.

Lengyel György: Ne nézz vissza haraggal!

Pártos Gézáról - sok kitérővel

Puritán, igaz ember volt, mélyen intellektuális, gazdag belső érzelmi élettel, amelybe keveseknek engedett betekintést.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.