Ahogy az eredeti is rendkívüli éleslátásról, pszichológiai érzékről és kritikai gondolkodásról tanúskodik, az átirat is megtartja a kíméletlen külső nézőpontot és az aktualitásra épülő humort. Egyértelművé teszi: ha más díszletek között is, de ugyanaz történik, mint száz éve. És feltehetően ugyanez lesz 2045-ben is.
A mélyben élők világába vezet, s a megszokott súlyokat riasztó természetességgel viselő embertársaink testi-lelki otthontalanságához visz közel bennünket a Trafó két egymástól eltérő témájú, de megvalósításában egyaránt figyelemre méltó, rangos távszínházi produkciója.
Thomas Magill, 33 éves ír férfi egy elhagyott raktárhelyiségben különböző magnókészülékek és a saját hangja segítségével idézi fel Inishfree bűnös lakóinak és saját bűnbeesésének történetét. Ő az a furcsa figura, a falu bolondja, aki epizódszereplőként és farce-elemként kerül bele a nagy történetbe.
A Thealter tehát nyit, s nemcsak esztétikai tekintetben, ugyanis szubjektív módon is észlelhető, hogy egyre több a Thealter-turista: ahogy a függetlenek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, úgy lesz ez a fesztivál egyre népszerűbb és izgalmasabb.
…a rögvaló ezúttal olyan „szerencsés” módon szólt bele a színházi fikció valóságába, hogy egyrészt továbbírta a Don Quijote-metaforát, másrészt az előadást a legendaképzés részévé tette, még ha ez sovány vigasz is azok számára, akik létrehozták.
