Többször el is hangzik a darab tételmondataként is értelmezhető gondolat, miszerint mindenki csak a saját történetét tudja elmesélni, azon keresztül tud beszélni. Önmagunk felfedezéséhez és identitásunk meghatározásához, a döntéseink mögött álló okok megértéséhez, életünk tágabb kontextusba való helyezéséhez mítoszokat gyártunk.
„Mintha egy működő országban élnénk” – súgta a fülembe meglepetten a jeles kritikus a Káva Kulturális Műhely MU színházbeli termének zsúfolt nézőterén, amikor már a harmadik remek prezentációt hallgattuk a Drámapedagógia a bűnmegelőzés szolgálatában című projekt zárókonferenciáján. Nem csak az intenzív érdeklődés miatt izzott a levegő a forró nyárvégi napon. A különböző szakterületekről érkező megszólalók…
LENGYEL ANNA dramaturggal, IMRE ZOLTÁN színháztörténésszel és GÁSPÁR MÁTÉ kulturális menedzserrel a hazai színházi struktúra alakulásáról a rendszerváltás távlatában PROICS LILLA beszélgetett. Mindhárman szóvá tették, hogy ebben a témában fontos lenne azoknak a neves színházvezetőknek is megszólalniuk, akik még a rendszerváltás előtt kezdték a pályájukat, majd évtizedekig álltak jelentős társulatok élén, hiszen ők belülről ismerik…
Hogyan befolyásolja, egyáltalán befolyásolja-e a tao a színházak művészi arculatát? Kommerszebb lesz a színház ettől a támogatási formától? Erről beszélgetett GÁSPÁR MÁTÉVAL, a Krétakör egykori ügyvezetőjével, aki a színházi törvény létrehozásában is közreműködött, LŐRINCZY GYÖRGGYEL, az Operettszínház igazgatójával, a Nemzeti Kulturális Alap alelnökével, NEMCSÁK KÁROLLYAL, a József Attila Színház igazgatójával és SZABÓ GYÖRGGYEL, a Trafó…
A hetvenöt jelentkezőből megvalósításra, illetve továbbjátszásra kiválasztott pályaművek elsöprő többsége ugyanis a zaklatás, a hatalommal való visszaélés, a lelki és fizikai erőszak, a másik önérdekből történő lealacsonyításának jelenségét dolgozta fel. Mintha a felhozatal erőteljesen azt jelezte volna, hogy mindez milyen intenzíven hatja át és alakítja a célközönség – esetünkben a középiskolás korosztály – életét.
A mi tragédiánk, és az egész alternatív szféra katasztrófája az, hogy a magyar színházi struktúra csak azt érti, amit ismer.
Második rész: finanszírozás, szorzók, preferenciák
