Hegymegi Máté rendezése olyan, mintha lenne Büchnernek egy Woyzeck című drámája, amelybe a rendező erőteljes gesztusként beillesztene egy, a vásári kikiáltó szájába adott szövegmontázst, hogy így tartsa távol tőlünk az előadást. Miközben ennek épp az ellenkezője igaz: Büchnernek nem maradt fenn Woyzeck című darabja, viszont a Kikiáltó (vagy Bolond, akinek viszont minden egyes sorát ő…
Az előadás legszebb részletei a harsány, repetitív részletek közé ékelődő csendes, jelentőségteljes pillanatok.
A bemutató tükrében az izgalmas mű inkább mutatkozik problematikusnak, semmint jónak, érdekesnek, színpadra termettnek – és Büchner ebben nagyjából ártatlan.
…a rendezés mintha eszközeiben is egy húsz-harminc évvel ezelőtti előadást idézne.
A forradalmi gépezet, a húsdaráló, ahogy a műsorfüzet sejteti, beindul, a szebb jövőért beinduló terror működtetőit látjuk mi, a nézők, akik a szebb jövő vagyunk.
