A dramaturgia a legtöbb ponton hű próbál maradni Théophile Gautier librettójához. Talán pont ez az, ami végeredményben gúzsba köti a produkciót: hiszen egyértelmű, hogy egy 1841-ben született, a romantikus kor toposzaival átitatott tündérmesét nem lehet radikális változtatások nélkül modern kontextusban értelmezni.
Mit jelent az önszínrevitel aktusa a kortárs táncban? Miként mutatható meg a szerepek mögötti művész személyisége? Hogyan lehet hangot adni annak, aki a színpadon csak a testével beszél? Milyen kihívást jelent a megszólalás a táncos számára, hogyan kapcsolható össze – egy előadásban és egyetlen alakban – a monológ és a szóló? Érdemes továbbá felfigyelni arra…
A táncalkotások létmódja ez az állandó változás, módosulás, hiszen a tánctechnika és a színházi kontextus folytonos alakulása lehetetlenné teszi a változatlanságot.
…korszakosnak, sőt időtállónak bizonyuló koreográfiáknak – kortól és stílustól függően – jelentős eleme a szövegkönyv, melynek elvitathatatlanul javára válik, ha tehetséges író készíti, a kor haladó irodalmi-művészeti áramlatainak kontextusába helyezve azt.
