Napról napra

Mintha a Tar által koncentrikus körökben fölrakott epizódok motívumaiból csak a számukra legkedvesebbeket próbálták volna új struktúrába rendezni. A körökből egy-egy tárcsát elmozdítottak, de hogy az ábra valahogy mégis kijöjjön, új vonalakkal kötötték össze az elszakadt részeket, kölcsönadva egy-egy figurának egy másik alak akcióját, szavát vagy tulajdonságát.

Az Oszlopos Simeon a maga korában tartalmával számított forradalminak; ma sem csillogtat avantgárd vonásokat. A hagyományos dráma ma is rugalmasnak tetsző, tágítható-megújítható potenciáljával válik ki…

Ami a formát illeti, a szöveg töredezettségét az előadás is átveszi: hol 1953-54-ben vagyunk, hol pedig az 1960-as évek végén, amikor az író elkezdi a saját magánnyomozását.

Az istenek azonban a hatalom elvont megtestesítői helyett maguk is szánni valóan emberiek…

A sok feltételezhető elgondolásból töredéknyi „jön le” a nézőtérre.

…jól pergő, energikus, szakértelmes vígszínházi komédiázás.

Hol a saját hang a csinos eklektikában, kérdezhetné a gyarló hallgató, de rögtön csöndre inti magát.

Persze nincsen szó nagy magyar látképről, az est inkább kis magyar revü, talán a Harmonia Caelestis egyestés revüátirata.

Gothár Péter nem próbálja domesztikálni a keserű diagnózist.

A darab pedig voltaképp a Bűn és bűnhődés kereszteződése a modern Hamlettel, az Ivanovval.

Nem kell beleírni mindenféle zagyvaságot – szögezi le a férfi a családi irodalmi vitát lezárva.