Napról napra

Huszonegy nem fővárosi színigazgatót kérdeztünk meg körkérdésben arról, mi az a színházeszmény, amelyet most, jelenkorunkban hitelesnek, előremutatónak és a helyi közösség számára is adekvátnak és korszerűnek tart. Kérdéseink a következők voltak:   1. Mi az a színházi credo, amit igazgatóként magáénak vall?   2. Hogyan fest az Ön olvasatában egy releváns, 21. századi vidéki/városi kőszínházi […]

A kirívó nemi egyenlőtlenségeket mutató francia statisztika után felmerül a kérdés: vajon Magyarországon hogy áll a helyzet a női alkotók (drámaírók és rendezők) tekintetében?

A Tündérlaki lányok legnagyobb kérdése nem is az, hogy hol húzódik a határ az önfeláldozás és önfeladás, becstelenség és tisztesség között, hanem hogy mi vitte rá Forgács Pétert, hogy épp ezt a népszerű, de sok szempontból problémás darabot állítsa a Győri Nemzeti Színház színpadára.

A háromtagozatos Győri Nemzeti Színház idei évada ebben sem különbözik a korábbiaktól.

A „titokzatos erőnek” persze elsősorban az alkotóban és az alkotásban kell meglennie, de a befogadóban is kell lennie belőle valamennyinek, hogy rezonálni tudjon.

Semmiképpen sem látszik viszont elszalasztott lehetőségnek A salemi boszorkányok szolnoki bemutatása. Egyáltalán nem látszik ugyanis a lehetőség.

Nem bárgyú zenés bohózat…

Mifelénk nemegyszer előfordul, hogy az előadás minőségével köszönő viszonyban sincs az elért közönségsiker (ami persze megint nem csupán az üzleti célú színházakra jellemző).

Békésen jóváhagyjuk, hogy bulvárelőadást kínálnak nekünk…

Ugyanazon szerzők ugyanazon darabjai kerülnek színre, legfeljebb egyikük-másikuk egy időre „kimegy a divatból”, hogy aztán néhány évad múltán ismét mind sűrűbben vegyék elő.

A 2011-es Rivalda Fesztivált, mint annyi kulturális rendezvényt mostanában, a félgőzös fapadosság jellemezte.

Funtek Frigyes rendezésének az előadáson átívelő egyik problémája: a dramaturgiai esetlegesség.