Huszonegy nem fővárosi színigazgatót kérdeztünk meg körkérdésben arról, mi az a színházeszmény, amelyet most, jelenkorunkban hitelesnek, előremutatónak és a helyi közösség számára is adekvátnak és korszerűnek tart. Kérdéseink a következők voltak: Mi az a színházi credo, amit igazgatóként magáénak vall? Hogyan fest az Ön olvasatában egy releváns, 21. századi vidéki/városi kőszínházi koncepció? Hogyan képzeli el…
A kirívó nemi egyenlőtlenségeket mutató francia statisztika után felmerül a kérdés: vajon Magyarországon hogy áll a helyzet a női alkotók (drámaírók és rendezők) tekintetében?
A Tündérlaki lányok legnagyobb kérdése nem is az, hogy hol húzódik a határ az önfeláldozás és önfeladás, becstelenség és tisztesség között, hanem hogy mi vitte rá Forgács Pétert, hogy épp ezt a népszerű, de sok szempontból problémás darabot állítsa a Győri Nemzeti Színház színpadára.
A „titokzatos erőnek” persze elsősorban az alkotóban és az alkotásban kell meglennie, de a befogadóban is kell lennie belőle valamennyinek, hogy rezonálni tudjon.
Semmiképpen sem látszik viszont elszalasztott lehetőségnek A salemi boszorkányok szolnoki bemutatása. Egyáltalán nem látszik ugyanis a lehetőség.
Békésen jóváhagyjuk, hogy bulvárelőadást kínálnak nekünk…
