Hajós Zsuzsa színdarabja, ha festmény lenne, egy alaposan kidolgozott, jól részletezett életképet (vagy inkább életkép-sorozatot) látnánk masszív, de nem túl kacifántos klasszikus keretben. A szereplők arcai nagyon beszédesek, a megjelenített események mögül cifra élettörténetek sejlenek ki.
A vitaszínház lényegi választásokra kéri a játékosokat, majd úgy halad az előre alaposan felépített témában tett állításokkal és kérdésekkel, hogy a vita közben új és – szerencsés esetben – fontos árnyalatokat kap az ember eredeti döntése, sőt, akár a feltett kérdés is árnyalódhat.
Vagyis 25 év elteltével sem mondható, hogy a színházi nevelés általánosan ismert fogalommá vált volna. Valljuk be azt is, a „hagyományos” színházi szakma sokszor még most is elvitatná a két összetevő közül a színházat…
HAJÓS ZSUZSÁval, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ programtervezőjével és TAKÁCS GÁBORral, a Káva Kulturális Műhely szakmai vezetőjével KRICSFALUSI BEATRIX beszélgetett.
