Napról napra

Az évadnyitó két gyors premiert (Vértestvérek, Equus) követően még három bemutatót tartott idén a József Attila Színház. A Vízkereszt karácsony előtt, a Naftalin február közepén, míg a Sírpiknik márciusban került színre. Klasszikus vígjáték, félklasszikus bohózat és kortárs fekete komédia – a műsorpolitika szintjén kiválóan képezik le azt a népszínházi modellt, amelynek megszilárdítására a színház láthatóan […]

A József Attila Színház profilja az utóbbi években lassan, finoman, de érzékelhetően változott. Megjelentek a palettán olyan előadások, amelyek a színvonalas szórakoztatás mellett mélyebb rétegeket is kínáltak, s a direkció több alkalommal is neves vendégszereplőket invitált a színházba (miközben frissült maga a társulat is, főként fiatal színészekkel). Emellett látható munkabefektetéssel, erősödő professzionalizmussal hoztak létre klasszikus […]

Sokat idézik a középkori, nőgyalázó megállapításokat, de nem mentik föl az ezek ellenére csodás „karriert” (!) csináló szegény főhősnőt sem, elvégre mégiscsak átvert mindenkit, s különben is, minek ment oda.

Szó se róla, van líraiság a színpadon, de a díszlet és a jelmezek mintha egy egészen más, a monarchiát felsőbb társadalmi osztályból sirató történethez készültek volna, nem Hrabal csevegéssel, anekdotázó hajlammal kiszínezett, szürke, sörgyár környéki hétköznapjaihoz.

A díszlet személyes érintettségünket metaforikusan is kiemelő jelentését Hargitai Iván rendezése szerencsére nem hangsúlyozza didaktikusan – inkább hagyja beszélni a történetet.