Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Prikazovics Júlia: Betegen ápolók

Suttogások és sikolyok – Örkény Stúdió

kritika

Az Örkény Stúdió idei első bemutatójának címét szokatlanul sokáig homály fedte; a nagyközönség csupán a premier előtt bő két héttel tudhatta meg, hogy Ingmar Bergman egyik klasszikusából készül az Örkény Színház és a Dollár Papa Gyermekei újabb koprodukciója. Ez a titkolózás, már-már misztikum – bár nem művészi, hanem technikai okokból alakult így – tulajdonképpen még […]

Fritz Gergely: Összezárva

Jelenetek egy háztartásból 1-3. – Első Magyar Karantén-színház

Ha tüzetesebben szemügyre vesszük, a világjárvány kitörésével egyidejűleg a színházat is lekapcsolták.

Kovács Dezső: Az ágy közös, a párna nem

Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból – Kecskeméti Katona József Színház

A rendező természetesen mai házasságok csapdahelyzeteiről, durva zsarolásokról, létezéstechnikákról fogalmazta meg vízióját, és arról, hogy miféle válságokba zuhan egy korábbi életéből kilépő pár, ha válással próbálja megoldani magánéleti zűrzavarát, viszonyrendszerének sötét dimenzióit.

Tarján Tamás: Jelenetek nélkül

Jelenetek egy házasságból - Radnóti Miklós Színház - KRITIKA

…„jelenetek” („nagyjelenetek”) mellőzésével készít látleletet.

Szoboszlai Annamária: Egy pöttyet kemény, egy pöttyet lankadó

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról - JEGYZET

Bohócorral, bohózattal, boiótiakkal és bocsánatkéréssel folytatódik a fesztivál…

Koltai Tamás: Süllyed és emelkedik

Dúl-fúl, és elnémul - Örkény Színház - KRITIKA

Gigor Attila tehetségesen uralja a színpadot, de nem uralkodik a szellem felett.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.