Napról napra

A Károli Gáspár Református Egyetem Fenntartói Testülete novemberben döntött a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet tizennyolc képzésének kivezetéséről, köztük az amúgy sikeres dráma- és színházismeret osztatlan tanári szak, a színháztudomány mesterképzési szak, valamint a drámapedagógia szakirányú továbbképzés megszüntetéséről. Az itt tanító szakemberekhez köthető Színházpedagógiai és Színházszociológiai Kutatócsoport legutóbbi projektjében magam is részt vettem, amelynek többek között […]

Ha valaki végighallgatná a találkozóról készült harmincöt órás felvételt, akkor a két leggyakrabban elhangzó szó nem a „művészet” és a „nevelés”, hanem a „szabadság” és a „társadalmi/közösségi elkötelezettség” lenne.

Bár a kézikönyv klasszikus meghatározásai alapján azt hihetné az olvasó, hogy most minden fontosat megtud majd a színházi nevelésről és a színházpedagógiáról, élménye inkább szókratészi lesz: sok kérdéssel találkozik, és a nem-tudás felismerésének néha bosszantó, de időnként felszabadító érzése uralkodhat el rajta.

A Víz/választó színházi vitája során (…) a közös definíciós alap hiányzik, mindenki a saját értelmezése felől közelít az adott kérdéshez, mely sok esetben azt eredményezi, hogy az érvek egymás mellett és korántsem egymásra épülve hangoznak el.

A budapesti bemutató hozadéka azonban ehhez képest az elmozdulásban, a vándorlós lakásszínházi koncepcióban érhető tetten, ami azon túl, hogy jól működik hívó szóként (létezik egy, a színházi különlegességekre illetve közösségi színházi eseményekre fogékony közönségrétegünk), a térhasználatnak és a nézők helyzetbe hozásának köszönhetően kimozdítja a szöveget a laboratóriumi körülményekből.