Napról napra

Jérôme Bel 2019-ben elkötelezte magát amellett, hogy a jövőben alkotótársaival a repülőutak teljes kiiktatásával fogják folytatni munkájukat, amivel jelentős feltűnést keltett a táncosok és koreográfusok – még a nyelvi különbségek által sem korlátozott – mobilitásán alapuló, nemzetközi produkciós házak, turnék és fesztiválok hálózata köré szerveződő kortárstánc-szcénában (és persze még azon túl is).

Jérôme Bel neve az elmúlt évtizedekben szorosan összefonódott azzal az alkotói attitűddel, amely a koreográfia létrehozásának és forgalmazásának esztétikai, diszkurzív, gazdasági és intézményes keretfeltételeit tette vizsgálat tárgyává. A kortárs tánc konceptuális irányzatához sorolt koreográfusoktól a legkevésbé sem áll távol a tevékenységük a szó legszorosabb értelmében vett munkaként történő reflektálása, illetve akár annak végiggondolása, hogy a […]

A hallgatás tulajdonképpen a hang megjelenésére és ezzel egyidejű befogadására tereli a figyelmet, azaz magára a performativitásra; pontosabban a megfigyelés/érzékelés performativitására,[8] ami az úgynevezett kognitív, más szóval „cselekvő nézést” létrehozza.