Napról napra

Jérôme Bel francia koreográfus munkái körbeturnézzák a világot, de az utóbbi években többnyire nélküle. Még akkor is, ha papíron ő maga a főszereplő. Néder Panni és Darida Veronika tizenegy hónap különbséggel látta ugyanazt az előadást. De tényleg ugyanazt látták? Emellett arról beszélgettek, hogy miért lesz Beltől jobb a világ.

Nemrégiben újra a kezembe akadt Lévai Balázs egykori kiváló tévéműsorából készült interjúkötete, a Bestseller, abban is az azóta Nobel-díjassá avanzsált Kazuo Ishiguróval készült beszélgetés. A Japánban született angol szerző az interjú egy pontján kifejti, hogy szerinte az írók a harmincas éveik közepére általában már megírták a legjobb műveiket, negyven felett pedig egyenesen egyre gyengébb kötetekkel […]

Jérôme Bel 2019-ben elkötelezte magát amellett, hogy a jövőben alkotótársaival a repülőutak teljes kiiktatásával fogják folytatni munkájukat, amivel jelentős feltűnést keltett a táncosok és koreográfusok – még a nyelvi különbségek által sem korlátozott – mobilitásán alapuló, nemzetközi produkciós házak, turnék és fesztiválok hálózata köré szerveződő kortárstánc-szcénában (és persze még azon túl is).

Kedves Jérôme! Egyszer régen hallottam egy történetet. Miközben tudósok egy csoportja egy vándormadárfaj vonulási útvonalát tanulmányozta, egy furcsaságra lettek figyelmesek: a raj egy része elszakadt a többiektől, és leszállt egy kis szigeten, kockáztatva ezzel az egész faj túlélését. A tudósok végül kiderítették, hogy a szigeten egy idős asszony eteti a madarakat, ezért maradnak ott. Elmentek […]

Hogyan csoportosíthatjuk a normatívtól eltérő testű alkotók táncát, illetve az ezekre adott nézői reakciókat? Milyen tágabb művészeti jelenségekhez köthetjük őket? Elsőre esztétikailag és etikailag is zavarba ejtő lehet akár csak egy cikk erejéig ezekkel az előadásokkal foglalkozni, de talán pont ez a zavar is jelzi, hogy dolgunk van még velük.

A művészet hagyományos definícióinak megkérdőjelezése és a kollektív alkotás térhódítása az 1960-as években vált mindennapossá, nemcsak a konceptuális (képző)művészetben, hanem a színház- és táncművészetben is.

A Pécsi Balett Budapesten vendégszereplő két repertoárdarabja kicsit olyan, mint a bögrés sütemény. Mindenből van benne egy mérővel, az összetevők ott vannak a spájzban, még finom is tud lenni, de az ember mégsem ezt tenné az ünnepi asztalra.

Jérôme Bel neve az elmúlt évtizedekben szorosan összefonódott azzal az alkotói attitűddel, amely a koreográfia létrehozásának és forgalmazásának esztétikai, diszkurzív, gazdasági és intézményes keretfeltételeit tette vizsgálat tárgyává. A kortárs tánc konceptuális irányzatához sorolt koreográfusoktól a legkevésbé sem áll távol a tevékenységük a szó legszorosabb értelmében vett munkaként történő reflektálása, illetve akár annak végiggondolása, hogy a […]

Mit jelent az önszínrevitel aktusa a kortárs táncban? Miként mutatható meg a szerepek mögötti művész személyisége? Hogyan lehet hangot adni annak, aki a színpadon csak a testével beszél? Milyen kihívást jelent a megszólalás a táncos számára, hogyan kapcsolható össze – egy előadásban és egyetlen alakban – a monológ és a szóló? Érdemes továbbá felfigyelni arra […]

Hogyan lesz a balettos lányból, az idős bácsiból és a kerekes székesből Orsi, Kálmán és Cili? Vegyél tizenöt, minél inkább sokféle embert, legyen közöttük civil és profi táncos, kerekes székes, gyerek, idős, más bőrszínű. Előbb fix mozgásokban mutasd meg őket egyenként, majd mondd meg nekik, hogy utánozzák minél pontosabban egymást. Egyszerű, mint a bot.

Nem vagyok egy túl érzelgős fazon, de eltörik a mécses. Ember és mozgás innentől szétválaszthatatlanok. A mozgás maga az ember. És mesél, mesél, mesél…

Alább az októberi színházi programokból szemlézünk; a képzeletbeli kamrapolcon embert próbáló előadáshosszok, provokáció, megcsillanó katarzis.