Hőskereső, lüktető dráma lett a megszentelt történetből ezen a miskolci délutánon. Pedig nem írtak bele eddig nem volt, pergő párbeszédeket, s Philippe de Chalendar vezényletével is csak azok a hangok kúsztak elő a hangszerekből, amiket Webber partitúrája előír, s amik először 1971 októberében szólaltak meg egy New York-i színpadon. A látványban sincs semmi váratlan vagy…
„Mindenki azt gondolt bele, amit akart. Még félni is lehet tőle”[1] – mondta kicsivel az ezredforduló előtt, 1997-ben Szörényi Levente a Népszabadság újságírójának az István, a királyról. Pedig az István, a király nem veszélyes darab. Mélymagyarnak túl rétegzett, kereszténynek túl pogány, pogánynak túl keresztény, és mégis: bemutatása óta töretlen sikerű, nemzeti, Nemzeti, esetleg Nemzethy rangra…
Fontos, hogy nincs eldöntve, ki ez a Jézus ma: valódi szent vagy csaló kocsmafilozófus, ahogy azt Júdás gondolja róla…
A Madách Színház sallangmentes és elegánsan profi előadása úgy ugorja meg a világszínvonalat, hogy közben az emberi hang sem vész el.
