„Maradjatok autonómok, és ne engedjétek, hogy elmeséljenek benneteket!” – 2009-ben ezekkel a szavakkal ért véget a német színház egykori fenegyereke, Christoph Schlingensief fluxus-oratóriuma. A bennem élő idegentől való félelem röntgenfelvételekkel, festett csontvázakkal, gyermekkori fényképekkel díszített templomában úrvacsorát osztó performer ugyanis amellett érvelt, hogy Krisztus testét és vérét csakis akkor érdemes magunkhoz venni, ha az önkifejezés…
Adott hat előadás: egy táncpedagógiai foglalkozásokból kinőtt produkció, amelyben kamasz lányok tánccal és zenével mesélik el saját világvége-történetüket (Nibiru); egy önvallomásos, belső válságdráma, ahol ének és tudatállapotok vitáznak, forgolódnak repetitív körökben egy virágágyásban (A Jeditanács összeül); aztán a Kárpáti Péter létezés-imprójával megalkotott lélektani testvér-krimi (Két nő); egy etűdfüzér, amely zenészek és táncosok szerelemhez és kapcsolatokhoz…
