Memo Válogatás Koltai Tamás kézírásos előadásjegyzeteiből Koltai Tamás az alapítástól, 1968 novemberétől tagja volt a Színház folyóirat szerkesztőségének. A nevezetes Koltai–Pályi–Nánay hármas fogatból ő csatlakozott elsőként a Boldizsár Iván főszerkesztő és Csabainé Török Mária főszerkesztő-helyettes által vezetett laphoz. 1968 és 1987 között a lap munkatársa (ami akkori szóhasználatban a szerkesztő megfelelője), 1990-től 2015 júliusában bekövetkezett váratlan haláláig főszerkesztője volt. A köztes […]
Valaki jön, és szólni fog Ascher Tamás, Fodor Tamás és Zsámbéki Gábor Koltai Tamásról …rendkívül fontos feladat, amit ő betöltött, és nem is pontosan látom, hogy valaki most át tudja venni tőle, vagy tudja helyettesíteni őt.
Szántó Judit: Veszteséglistánk Tamás mindent észrevett: színészi rezdüléstől beszélő kellékig és ezek legapróbb változásaiig.
Forgách András: Tamás A kritikus (nem csak a színi-) egyfajta senki földjén áll, olyan események állandó megfigyelőjeként, amelyekből ki van zárva. Örök néző, és még nézőnek is pária.
Herczog Noémi: Koltai Tamás (1942-2015) A legfontosabb: Te hoztad be a rendezőközpontú elemzést a magyar színikritikába.