Napról napra

A kritikusok szeretnek kötözködni, ezért is színházi kritikus és nem színházi simogató a szakma neve, de van úgy, hogy az ember bármennyire próbálkozik, nem tud belekötni egy előadásba – ilyen a Katona legújabb sufnis bemutatója, a Sárszeg is.

Lehet-e egységesen beszélni kortárs magyar drámáról anélkül, hogy elfelejtenénk, mit is értünk kortárs alatt? Kortárs, mert reflektál a jelenre; kortárs, mert élő szerző darabja. Az idei DESZKA Fesztivál számos ellentétet felsorakoztatott. Kérdés, hogy ezzel vajon tágította vagy szűkítette a kortárs magyar dráma fogalmi kereteit. Hiszen míg egy kőszínházi, sokszor kereslet-kínálat alapú műsorpolitika nehezebben nyit más […]

A Stúdió K-ban Nero nem zsarnok, hanem lelki nyavalyáktól szenvedő emberi lény.

Elképesztően nehéz feladatot kell Zsigmond Emőkének teljesíteni: egyszerre kell erősen jelen lennie és láthatatlannak maradnia, úgy kell háttérbe húzódnia, hogy egyetlen pillanatra se szűnjön meg ottlétének súlyos, nyugtalanító érzete.

Paradox módon Rusznyák Gábor közelebb jutott volna az Édes Annához, ha jobban eltávolodik tőle.

A közelmúlt új fejleménye, hogy színházi alkotók nem pusztán irodalmi alkotásokat, hanem filmeket is színpadra adaptálnak.

Zenék, öltözékek és magatartásformák utalják a produkciót közelebb és egyre közelebb: az 1950-es, ’60-as, ’70-es évekbe.