Napról napra

Dicséretes szándék, hogy a Budaörsi Latinovits Színház neves vendégrendezője, a többnyire Németországban dolgozó Kovalik Balázs úgy nyúl Molnár Ferenc talán legismertebb darabjához, ahogyan eddig még senki – legalábbis senki az általam látott előadások alkotói közül –, amennyiben Ari-Nagy Barbara dramaturgiai segítségével komolyan, azaz szó szerint veszi Muskátné ravasz metaforáját, amellyel a körhinta-tulajdonos vissza kívánja édesgetni […]

A 42. Hangosítóban a magyarországi színházi előadások látványvilágával foglalkozunk, illetve azzal, hogy miben és miért más a német színházi vizualitás (már persze a költségvetésen túl). A vendégek: Bányai Tamás világítástervező, Geréb Zsófia és Kovalik Balázs rendezők. A moderátor Gócza Anita.

…a mű nem veszti el vallásos tartalmait attól, hogy a jelenre vonatkoztatható. Isten és a belőle következő erkölcsi szempontrendszer megmarad annak, ami, absztrakciónak a létezés körül. S a mindennapiság és az általános metafizikai szint közti átlépés nincs elmosva, sőt, folyamatos ütközési felületet jelent, amit mindenekelőtt Lót alakja jelenít meg.

De nem két idősík épül és kacsint egymásra: ezen a színpadon egy örök idő van, benne a felismerhető társadalmi jelenünk és a mózesi korok egyszerre. Ezt csak az igazán kivételes költészet tudja a színpadon.

Kettős spirálhoz kettős olvasat, de – szerencsére – kilátszik a lóláb: a revüpompa mint terméketlen, üres alternatíva értendő.

Az eddig menthetetlenül hiányzó barokk opera sziporkázó diadallal futott be az Andrássy útra.