Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

A köztér mint színpad

Amikor ősszel (vagy még az előző karantén után, késő tavasszal) újraindultak a színházak, soha nem látott mértékben lepték el performatív események a főváros köztereit és vonzáskörzetét. De nem ám úgy hébe-hóba, mint korábban olykor előfordult, hogy az ember egyszer-egyszer belebotlott ilyen-olyan, az utcát, a környezetünket egyfajta közösségi térré emelő, annak mindennapi arculatát megváltoztatni szándékozó művészeti […]

Nánay Fanni: Helyzetbe hozott terek

Köztéri művészet a nemzetközi gyakorlatban

Ha a köztéri (előadó-)művészetről szeretnénk nemzetközi kitekintést adni, akkor – mivel a paletta rendkívül széles – muszáj némiképp önkényesen és szubjektíven kijelölni, miről is beszéljünk. Könnyebb azzal kezdeni, hogy miről nem szeretnék beszélni: a nagy általánosságban utcaszínházként meghatározható műfajról, amelynek gyökerei a vásári hagyományokhoz nyúlnak vissza, produkciói alapvetően szórakoztató jellegűek, és nem építenek ki valós […]

A tapasztalás lehetőségei

Kerekasztal-beszélgetés alkotókkal és szervezőkkel/kurátorokkal: Nánay Fanni Sarlós Flóra Esztert, Somló Dávidot, Schönberger Ádámot és Erdődi Katalint kérdezte

Bár a köztéri művészeti kezdeményezések a pandémia hatására idehaza is megsokszorozódtak, kerekasztal-beszélgetésünk megszólalói korábban is a művészet hagyományos helyszínein kívül dolgoztak. Velük közösen igyekszünk feltárni a köztéri (előadó-)művészet jellegzetességeit, szerepét és perspektíváit mind művészi-alkotói, mind kurátori-szervezői szemszögből. NÁNAY FANNI, a Placcc Fesztivál társalapítója és szervezője SARLÓS FLÓRA ESZTERt, SOMLÓ DÁVIDot, SCHÖNBERGER ÁDÁMot és ERDŐDI KATALINt […]

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.