Napról napra

Ha a köztéri (előadó-)művészetről szeretnénk nemzetközi kitekintést adni, akkor – mivel a paletta rendkívül széles – muszáj némiképp önkényesen és szubjektíven kijelölni, miről is beszéljünk. Könnyebb azzal kezdeni, hogy miről nem szeretnék beszélni: a nagy általánosságban utcaszínházként meghatározható műfajról, amelynek gyökerei a vásári hagyományokhoz nyúlnak vissza, produkciói alapvetően szórakoztató jellegűek, és nem építenek ki valós […]

…egy köztér csak akkor és csak úgy lehet egy felnőtt közösség valódi tulajdona, ha annak tagjai saját (térbe, időbe és zajkulisszába vettetett) testüket megismerve tudnak dönteni arról, hol, mikor és miért akarnak a Batthyány téren ülni, állni, menni – jelen lenni.

Az alábbiakban a politikai performanszok magyarországi történetét vizsgálom, terjedelmi korlátok miatt elsősorban a (fizikai, materiális értelemben vett) köztéren zajló eseményekre koncentrálva.[1] Nem politikusok performatív eseményeit vagy önszcenírozását, hanem képzőművészek és performerek politikai állásfoglalással felérő megnyilvánulásait, melyek során saját testüket használták elsődleges médiumként, és saját személyükben (in propria persona) cselekedtek.