Aznap, amikor – “társadalmi konszenzus” mellett – negyvenről ötven évre emelték Magyarországon a honvédségi behívhatóság korhatárát, este, a Tesla Labor Kazinczy utcai termében a háborúról beszéltek. A Narratíva néven együttműködésre szövetkező függetlenek első produkciójukként Brecht 1941-ben született darabját mutatták be, Ungár Júlia fordításában.
Az elmúlt két évtizedben a kortárs magyar színházban Brecht neve leginkább Zsótér Sándoréval forrt össze, most azonban darabjai egyre láthatóbbakká válnak: mind több fontos rendező választja őket, Térey János és Regős János pedig egyenesen három A kaukázusi krétakört is beválogatott a POSZT programjába. Beszélhetünk-e ma ezeknek a szövegeknek a különös aktualitásáról? Nem mond-e ellent Brecht…
…a Balkan macht frei is provokáció. Már a koncentrációs táborokat idéző címe is elsősorban az, bár az önelégült jólétben élő Nyugat és a nyomorgó, izgága Balkán viszonyát feszegető előadás itt-ott valóban felemlegeti a náci időket.
Nem tartom lehetetlennek, hogy a Katona új Kurázsija a színház természetéből fakadó, késleltetett hozzászólás a Kurázsi mama „poszt-brechtiánus”, új irányához…
Zsámbéki színháza igaz, őszinte, külvilágra érzékeny színház, és olyan embertelen, törtető világban, amelyikben már nincs helye színháznak, mi lenne jobb választás, mint egy Brecht-darab.
Acélkemény anya. Törékeny fájdalom-hercegnő.
A nézőket kihajóztatják a Szentendrei-szigetre, és ez maga a beavatás gesztusa, melyet hangsúlyoznak is: „magunk mögött hagyjuk a várost”.
